Ötnapos fesztivállal nyílik meg a Magyar Állami Operaház. Szombaton gálakoncerttel, a következő két napon pedig Erkel Hunyadi László című operájának ősváltozatával, valamint MacMillan Mayerling című balettjével ünnepli az Opera, hogy csaknem öt év után ismét felgördülhet a függöny a felújított Andrássy úti Ybl palotában. A nagyközönség március 15-étől látogatói túrákon is megismerkedhet a felújított épülettel. Az események felvezetéseként holnap és szombaton diákpremiereket is tart a dalszínház.

Áder János köztársasági elnök jelenlétében, az Opera minden művészeti tára közreműködésével tartja meg az újranyitás alkalmából ünnepi műsorát szombaton 20 órai kezdettel a Magyar Állami Operaház – közölte lapunkkal az intézmény. Mint írják, az Újranyitógála műsorán az alkalomhoz illő művek csendülnek fel, többek közt Dohnányi monumentális előadói apparátusra írt, ritkán hallható Ünnepi nyitánya, részletek hangzanak el Kodály Háry Jánosából, valamint ugyancsak részlet látható Seregi A makrancos Kata című balettjéből. A magyar szerzők művei mellett magyar tematikájú darabok is megszólalnak, amelyeket Plácido Domingo dirigál. Az Almási-Tóth András művészeti igazgató által rendezett esten közreműködik Balga Gabriella, Gál Erika, Kálmándy Mihály, Sándor Csaba, Szegedi Csaba és Szvétek László operaénekes, Melnik Tatiana és Kekalo Iurii balettművész, a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, valamint a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei. Az ünnepi műsort Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely első karmester és Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényli.

Az előadást az M5 közszolgálati csatorna élőben közvetíti.

Másnap, március 13-án több mint kilencven év után ismét színpadon mutatja be a Hunyadi László ősváltozatát az Opera. Az előadás főbb szerepeit Brickner Szabolcs (Hunyadi László), Kolonits Klára (Szilágyi Erzsébet), Pataky Dániel (V. László), Miklósa Erika (Gara Mária), Bretz Gábor (Gara nádor), Palerdi András (Cillei Ulrik), Balga Gabriella (Hunyadi Mátyás) és Erdős Attila (Rozgonyi) alakítják. Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei és a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei, valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara és Gyermekkara, Kocsár Balázs főzeneigazgató vezényletével.

A darabot a premiert követően március 15-én, 17-én, 23-án és 27-én tűzi műsorára az Operaház.

A darabot az ősváltozathoz méltó, korhű látványvilág kíséri, aminek jelmez- és díszletterveit Lisztopád Krisztina jegyzi. A produkció ugyanakkor a modern kor eszköztárát alkalmazva vetítéseket is használ, valamint a vadonatúj színpadtechnika nyújtotta lehetőségeket is kihasználja.

Az operapremiert követően, március 14-én a Magyar Nemzeti Balett veszi birtokába az Operaház színpadát, a Mayerling című neoklasszikus kosztümös balettprodukció új színpadra állításával. Sir Kenneth MacMillan alkotása Habsburg Rudolf trónörökös és szeretője, Vetsera Mária bárókisasszony kettős tragédiával végződő szerelmi viszonyát dolgozza fel. A főszerepeket többszörös szereposztásban Timofeev Dmitry és Balázsi Gergő Ármin (Rudolf), valamint Melnik Tatiana, Tanykapeva Aliya és Felméry Lili (Mária) alakítják, az Opera Zenekarát Medveczky Ádám dirigálja. Az előadás a premiert követően március 19-én, 24-én, 26-án, 27-én, 30-án és április 2-án szerepel az Operaház műsorán.

A közleményből kiderül, hogy a premiereket követően, március 15-ével újraindulnak az Operaházon belül a vezetett túrák is, így azok is megcsodálhatják a felújított dalszínházat, akik nem kívánnak az előadásokra jegyet váltani.

A nemzeti ünnepen 10.30, 12.00, 13.30, 15.00 és 16.30-as kezdéssel indulnak a közönségforgalmi terekben egyórás vezetések magyar és angol nyelven.

Az MVM a Magyar Állami Operaház stratégiai partnereként a megújuló MVM OperaKaland az új bemutatók főpróbáinak megtekintését teszi lehetővé középiskolás osztályok számára. A sorozat holnap a Hunyadi László előadással kezdődik, amit szombaton a Mayerling diákpremierje követ.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Forrás: Magyar Állami Operaház