George Pataki, New York állam volt kormányzója lenyűgözőnek nevezte, amit a magyar kormány és a helyhatóságok tesznek az ukrajnai menekültekért, miután pénteken ellátogatott a magyar–ukrán határ melletti Beregsurányban létrehozott segítségpontra. A magyar származású amerikai politikus közölte: rettenettel töltötte el, amikor meglátta az Ukrajnából érkező képsorokat. Több millió ukrajnai ember – jórészt nők és gyermekek – volt kénytelen elhagyni az otthonát, a hazáját – tette hozzá.

Az Aranyosapáti környékéről származó volt New York-i kormányzó a magyar–ukrán határhoz közeli Kisvárdára is ellátogatott a Humanitárius Tanács tagjai és Tilki Attila helyi országgyűlési képviselő kíséretében a segélyezési akciók támogatása céljából

– tudatta Twitter-oldalán Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

A magyar kormány, a helyhatóságok, valamint a segélyszervezetek menekültekért tett erőfeszítéseit méltatva George Pataki elmondta: arról is szeretett volna tájékozódni, hogy milyen egyéb módokon segíthetnek még. Hozzátette,a menekülteknek orvosi felszerelések és nem romlandó élelmiszerek mellett kiemelten szükségük van meleg ruhákra és takarókra.

Hangsúlyozta, amint visszatér az Egyesült Államokba, felhívja az amerikai kormány és közvélemény figyelmét arra, többet kell tenni azért, hogy támogassák a menekültek ellátásáért tett rendkívüli erőfeszítéseket.

Úgy vélte, nem tudni, mit hoz a jövő, így azt sem, hogy lesz-e újabb menekülthullám, ezért fel kell készülni ennek lehetőségére is.

George Patakit a kormányszóvivő is elkísérte, Szentkirályi Alexandra közölte: az elmúlt mintegy két hétben az egész ország összefogott és hatalmas lelkierőről tettek tanúbizonyságot a magyar emberek. A kormányzattól a karitatív és segélyszervezeteken át a civilekig, a helyi önkormányzatokig és az itt élő emberekig mindenki azt nézte, hogy hol tud segíteni – hangoztatta. A kormány hárommilliárd forinttal segíti a segítségpontokon dolgozó szervezetek munkáját – jelezte, majd morális kötelességnek nevezte az azokon való segítést, akik bajban vannak. Tilki Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4-es számú választókerületének Fidesz–KDNP-s képviselőjelöltje a kormány segítségét megköszönve arról beszélt, hogy „flottul és gördülékenyen” folyik a menekültek ellátása.

Forrás: magyarnemzet.hu

Kiemelt kép: Twitter