A hétvégén a felvidéki települések templomaiban adott hangversenyt a székesfehérvári Vox Mirabilis Kamarakórus. A szakrális térben egyházzenei kórusművek csendültek fel.

Mint a március 12-ei, ipolysági római katolikus templomban megtartott hangversenyen tartott köszöntőjében Zemlényi Katica, a kórus karnagya elmondta: nyolc nemzet tizenkét kortárs zeneszerzőjének hét nyelven előadott műveit ajánlják a közönség szíves figyelmébe.

A koncertet a magyar hazáról szóló művekkel kezdték. Ezzel kapcsolatban a kórusvezető kifejtette:

„nagyon örülünk, hogy Önök itt vannak, megtartották magyarságukat. Mi ezért hálával tartozunk!”

A továbbiakban a körülöttünk lévő világra, közösségeink helyzetére reflektálva a béke, annak óhajtása került a középpontba.

Mint az egyik összekötő szövegben elmondta: a zene akkor jó, ha közönség öröme mellett Istenhez is szól. „A Vox Mirabilis Kamarakórus tagjai elkötelezettek az egyházi zene iránt” – szögezte le. Mint hozzátette: ugyanakkor olyan világi zenei darabok is bekerülnek a repertoárba, amelyek illenek a szakrális térbe.

A szombati szentmisét követő hangverseny a lélek erősítése mellett a sorsfordítókkal teli hétköznapjaink nyugalmát is elhozta a közönség számára.

Vasárnap délelőtt az ipolybalogi katolikus templomban az Esterházy János-emlékév tiszteletére tartották meg hangversenyüket.

A Vox Mirabilis Kamarakórus ma egyike Magyarország legaktívabb, legkreatívabb együtteseinek. Az anyaországon kívül a Kárpát-medencében és Európa-szerte ismerik a kórust. Az Ipoly mentén is visszatérő vendégek.

Számtalan koncertet, kórustalálkozót és szakmai programot is szerveznek, emellett hosszú évek óta önálló hangversenybérletük is van.

A kamarakórus a legmagasabb zenei minősítés, az Ars Magna birtokosa. Zemlényi Katica, kórusunk karnagya elnyerte a  Magyar Kultúra Lovagja címet.

 

Forrás, teljes cikk és kép: Pásztor Péter/Felvidék.ma