Képernyőn a politikai krimi.

Március 14-én, hétfő este 21:00-kor a TV2 leadja az Elkxrtuk című politikai krimit. A 2006-os eseményeket – őszödi beszéd kiszivárgása, utóhatásai – feldolgozó produkció 2021 októberében debütált, a tavalyi év egyik

legnézettebb és egyben a legmegosztóbb filmje volt a hazai mozikban.

Gyurcsány Ferenc 2,6-ra értékelte az IMDb-n. Felesége, Dobrev Klára pedig az Index megkeresésére úgy fogalmazott: „akár dokumentum-, akár művészfilmet csinálnak akárhány százmillióból, a hazugság az hazugság marad”.

A filmet forgalmazó stúdiót, az Elkxrtuk producerét többen perrel fenyegették, de – mint azt Kálomista Gábor is elmondta az Origónak adott interjújában – ezekből nem lett semmi.

„Minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy producertársam, Helmeczy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni” – jelentette ki, hozzáfűzve:

a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik.

Mandiner