Ennyien még sohasem üzentek a baloldalnak, Brüsszelnek és a világnak, hogy Magyarország szuverenitásából és szabadságából jottányit sem enged, és békét szeretne – nyilatkozta az Origónak a március 15-ei eseményeket elemezve ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a nemzeti tábor újra megmutatta az erejét, és ennek óriási jelentősége van. A Századvég szakértője, a Békemenet egyik szervezője azt is kiemelte, a baloldal megint kudarcot vallott, sikertelenül mozgósított a nemzeti ünnepen.

19 nappal a parlamenti választás előtt a nemzeti tábor hívei újra Békemenetet tartottak, míg a baloldal nagygyűlést hirdetett. Óriási volt a különbség a két rendezvény között: a Békemenetre több százezren mentek el, míg a baloldali tüntetésre csak néhány ezren.

Ifj. Lomnici Zoltán, a Békemenet egyik szervezője, a Századvég jogi szakértője leszögezte, hogy a mindenkori Békemenetek hitvallása, így a mostanié is, a szuverenitásunk melletti töretlen kiállás, hogy nem engedünk 48-ból, számunkra prioritás, hogy béke, szabadság és egyetértés, gazdasági értelemben pedig stabilitás és kiszámíthatóság legyen Magyarországon.

Szerinte ez az orosz-ukrán háború miatt különösen aktuális. „Nehéz napokat, heteket, hónapokat élünk át; mire felocsúdtunk volna az elmúlt két év pandémiás szorításából, a keleti szomszédságunkban kitört egy fegyveres konfliktus” – fogalmazott, hozzátéve, hogy

EGY ILYEN HELYZETBEN MEGNYUGTATÓAN HATOTT A BÉKEMENET ÉS ORBÁN VIKTOR BESZÉDE. 

Örömtelinek tartotta, hogy a menet résztvevői mindannyian tisztában voltak azzal, hogy békére van szükség, amiként azzal is, hogy MAGYARORSZÁG NEM SODRÓDHAT A HÁBORÚBA. Ugyanakkor azt is tudták, hogy a béke és a biztonság megteremtése egy ilyen helyzetben korántsem egyszerű.

„Ezért bír óriási jelentőséggel, hogy ennyien még soha nem voltak a Békemeneten, ennyien még sohasem üzentek a baloldalnak, Brüsszelnek és a világnak, hogy Magyarország szuverenitásából és szabadságából jottányit sem enged, és békét szeretne, valamint politikai és gazdasági stabilitást” – értékelte a résztvevők számát és az esemény súlyát ifj. Lomnici Zoltán.

Rátérve Orbán Viktor személyére, aláhúzta, hogy „az a bátor fiatal politikus, aki 1989-ben letette a nemzeti szuverenitás alapkövét a Hősök terén elmondott beszédével, 2022-ben immár kormányfőként ugyanezt a nemzeti szuverenitást óvja a háborús uszítással hergelő baloldal hazai és nemzetközi képviselőitől”. Úgy látja, a miniszterelnök beszédének egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy

MAGYARORSZÁG MINDENT MEGTESZ, HOGY MEGVÉDJE SAJÁT ÉS EURÓPA BIZTONSÁGÁT. 

Mint tette azt például a déli határon 2015 óta, és ezt honvédelmével, a határok védelmével és egy részben védelmi jellegű humanitárius stratégiával tudja megtenni. „Segít, ha kell, de képes megvédeni a függetlenségét és alkotmányos önazonosságát; mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország, a magyarság újabb ezer évig fennmaradjon” – tette hozzá.

„Lehet-e magyarként, közép-európaiként figyelmen kívül hagyni vagy bagatellizálni azt a helyzetet, amely elérte hazánkat is? Elemi ösztönünkkel és szolidáris mivoltunkkal, arra jutunk, hogy nem fordíthatjuk el aggódó fejünket, és cselekednünk kell, hogy segítsünk a bajba jutottakon. Itt vagyunk, otthon vagyunk, nekünk ez a világ, ez a régió a tágabb hazánk, és most a legjobbat kell kihoznunk minden cselekvésünkből, minden döntésünkből. De persze ne becsüljük alá a kockázatokat – a stratégiai nyugalomra is intő kockázatokat –, amelyek számbavételével cselekednünk kell” – hangsúlyozta az Origónak, hogy Orbán Viktor beszédével ezt is üzente.

Ifj. Lomnici Zoltán kiemelte, hogy a baloldal felelőtlenül elzárná az orosz gázcsapot, megszüntetné Magyarország létfontosságú gazdasági kapcsolatait, valamint Magyarországot és a kárpátaljai magyarokat súlyosan veszélyeztetve katonákat, illetve fegyvereket küldene Ukrajnába.

„Szemmel láthatóan híján vannak a stratégiai megfontoltságnak, és veszélybe sodornák hazánkat. Nincs kiforrott rutinjuk és hasznos politikai tudásuk a válsághelyzetekről. Kormányon rendre kudarcot vallottak, és mindmáig hiányzik belőlük a nemzeti felelősségérzet” – kommentálta Gyurcsányék politikai teljesítményét, hozzátéve, hogy hozzáállásukkal rontanák, eszkalálnák a helyzetet.

Az összefogás március 15-ei megmozdulásának főszónokát, Donald Tuskot „többszörösen levitézlett brüsszeli politikusnak” nevezte. A szakértő úgy látja, Tusk meghívása üzenetértékű: a baloldal nemcsak magyar és magyar, de a lengyel és magyar közé is éket próbál verni.

Csakhogy a kísérlet kudarcba fulladt, és kiderült, hogy baloldalon a mozgósításon túl az összeugrasztáshoz sem igazán értenek. „A válság elmúltával a lengyelek újra nagy számban fognak csatlakozni a következő, jubileumi Békemenethez” – zárta gondolatait ifj. Lomnici Zoltán.

Forrás: Origo

Kép: Polyák Attila