Jön az abortuszkocsi. Lehet, hogy még nem ma, de talán már holnap. Mert ma még, ha egy gyermek világra jött, nem lehet meggyilkolni. De a jövőért nem vállalhatunk kezességet.

Valaha a WHO-t Egészségügyi Világszervezetnek nevezték, de ideje az átkeresztelésnek. Sokkal jobban hangzik ezután a Gyilkosság Elősegítő Szolgálat megnevezés, vagy éppen – ahogy egy kommentben olvastam – WDO – World Death Organization, azaz Halálügyi Világszervezet. Mert az is. Illetve az lesz, ha netán elfogadják javaslatukat – és miért ne fogadnák el, hiszen olyan „emberbarát” –, miszerint az abortusz a születés pillanatáig legyen elvégezhető. Ezt az aljasságot New York állam már elkövette, amikor törvényhozásuk elfogadta, hogy akár a szülőcsatornában is megölhető a pici baba. És van pofájuk a gyermekgyilkosság jóváhagyásáról szóló törvényt Reproduktív Egészség Törvénynek nevezni!

A PestiSrácok írásában olvasható, hogy egy véglény, név szerint Craig Lissner, a WHO szexuális és reproduktív egészségért és kutatásért felelős igazgatója ezt merészelte kiböffenteni magából: “A biztonságos abortusz elengedhetetlen része az egészségügyi ellátásnak.” A nők és lányok szabadon férjenek hozzá az abortusz- és családtervezési szolgáltatásokhoz, amikor csak szükségük van rá”.

Szükségük van? Abortuszra soha senkinek nem lehet szüksége, legfeljebb akarja. És aki akarja, tudja-e, hogy mit tesz?

Nemrégiben megnéztem a Váratlan élet című filmet. Rosszul tettem. Bár mindig ellene voltam a magzatok megölésének, de ilyen erővel még soha nem taglózott le a valóság. Férfiember létemre nem szégyellem, hogy zokogtam, amikor láttam, hogyan menekül a picike élet az őt kioltani akaró eszköz elől. Rettenetes látvány, szörnyű érzés. Persze azok, akiktől éppen elveszik gyermeküket, nem látják, ezt nem mutogatják nekik.

1977-ben olvastam egy novellát. A szerző Philip K. Dick, ismert sci-fi író. A történet lényege, hogy a szülők akár gyermekük 12 éves koráig választhatják az „abortuszt”, mert addig még nincs lelke a kisfiúnak, kislánynak. És jön az abortuszkocsi, elviszi az „előszemélyeket” – abortuszra. Azaz kivégzésre.

Akkor úgy gondoltam, ez őrültség, a szerző beteg elméjű alak, szörnyű víziójának semmi köze nem lehet a valósághoz. Ma már nem így gondolom. Eljöhet az idő, amikor ez a lázálom is valósággá válhat, hiszen a kényelem mindenek előtt, az egyéni érdek felülírhat bármit. Még a tudományos tényeket is.

Mert tény, hogy már a fogantatás pillanatában ott rejlik a megtermékenyült petesejtben a majdani gyermek valamennyi jellemzője. Ott van az öröklött génekben. Ezt le lehet hazudni, de attól még nem lesz valótlan.

És le is hazudják! Kijelentik – nem elsősorban az orvosok, hanem a politikusok -, hogy eddig és eddig még nem élet az élet. 12 hetes korig. Vagy akár bármeddig. De meddig? Míg önállóan nem vesz levegőt a kicsi? Vagy amíg nem tanul meg beszélni? Mi akadályozza, hogy még ennél is tovább menjenek? Mondjuk amíg nem ír-olvas a gyerek. Vagy amíg el nem végzi az alapiskolát,

Ez a logika a végletekig fokozható. Ne legyen kétségünk, előbb-utóbb fokozzák is. Az LMBTQ őrületben is ezt tapasztaljuk, mindig egy követeléssel tovább mennek a normalitást megcsúfoló úton. Miért ne tennék ugyanezt a gyermekgyilkosság esetében?

Majd megmagyarázzák, miért szükséges az abortuszkocsi.

Szerző: ifj. Tóth György

(Címkép forrás: szemlelek.blog)