Az áprilisi választások eredményének befolyásolása is célja lehet Bajnai Gordon volt miniszterelnök és Ficsor Ádám egykori DK-s titokminiszter, Gyurcsány Ferenc volt kabinetfőnöke online kampányok támogatására létrehozott cégeinek létrehozása. Bajnai és köre az ellenzéki előválasztást is befolyásolhatta, sőt, eldönthette azokon az adatelemzéssel és kampánytanácsadással foglalkozó cégeken keresztül, amelyeket egykori titkosszolgálati miniszterével alapítottak.

Az Index cikksorozatban mutatja be Bajnai Gordon és Ficsor Ádám online kampányok támogatására létrehozott cégeinek tevékenységét. A témában elsőként közölt „Bajnai Gordon offshore csodafegyvere dönthette el az előválasztást” című dolgozatában a lap rávilágít,

  • hogyan gyűjti az adatokat Bajnai volt titokminiszterével a választókról,
  • hogyan befolyásolhatta a Bajnai-Ficsor érdekkör az ellenzéki előválasztás végeredményét,
  • miként kerülheti meg Bajnaiék észtországi bejegyzésű cégcsoportja az adatkezelési szabályokat, továbbá kitérnek arra is, hogy
  • milyen módon próbálhatják befolyásolni Bajnaiék az áprilisi választások eredményeit

A lap felidézi, hogy a sajtó már 2020 januárjában is cikkezett arról, milyen szerepet játszhatott a Ficsor Ádám által 2016-ban létrehozott DatAdat Professional Kft. – amelynek 2017 óta Bajnai Gordon is résztulajdonosa – a 2019-es önkormányzati választások eredményének befolyásolásában. Az Index birtokába került felvételen pedig Ficsor Ádám maga ismeri el, hogy ők segítették győzelemhez az ellenzéket egyes körzetekben és a főpolgármester-választáson is.

„12 kampányban dolgoztunk azon a választáson, és közülük 12 polgármester nyert”

– idézi a lap Ficsor Ádám szavait a „nagy győzelemről”. A volt titokminiszter elmondja, hogy a DatAdat cégcsoportban olyan rendszert építenek, amely „felismeri azokat a szavazókat, akik hajlandóak egy lépéssel közelebb lépni a kampányodhoz”, erre 20-30 különböző eszközt használnak a hírlevelektől kezdve az olyan innovatív elemekig, amelyek például „tanácsot adnak az embereknek, hogy kérjék vissza az adójukat”.

A lap birtokába került másik felvételen Patrick Frank, a Datad.at tájékoztatási igazgatója és Ficsor beszélgetése hallható. Frank itt bővebben leírja a bécsi székhelyű cég valós tevékenységi körét. Ezek szerint az elvileg politikai tanácsadással foglalkozó cég valójában hazai cégek fiókvállalata, amely „a progresszív vezetők, társadalmi mozgalmak és ngo-k digitális igényeit elégíti ki a legújabb technológiai eszközöket, tanácsadást és digitális kampányokat kínálva megrendelőinek”.

A felvételen Ficsor 12 országot említ, ahol kampányokon dolgoznak, Frank szavaiból pedig

az is kiderül, hogyan befolyásolták a politikai folyamatokat – a balkáni migrációs útvonalon fekvő országokban, és miként járultak hozzá a német zöldek kampányán keresztül az ottani jobboldali vezetésű, nagykoalíciós kormány leváltásához

– világít rá a cikkében az Index.

A lapnak a datadatos kör és az ellenzék viszonyát jól ismerő forrása azt is elárulta, hogy a második fordulóban Karácsony Gergely helyett Bajnai kérésére lett Márki-Zay Péter Dobrev Klára ellenfele, akit – az előválasztáson résztvevő, elkötelezett ellenzéki szavazók adatait jól ismerő és online célzottan megszólítani képes – datadatos csapat segített győzelemhez. Mindezt alátámasztja, hogy Bajnai, aki Karácsonyt támogatta az előválasztáson, látványosan beállt Márki-Zay mögé. A felvételen pedig Ficsor Ádám megerősítette, hogy Márki-Zay Péternek dolgoznak.

A DatAdat igazi küldetése azonban az ellenzéknek a 2022-es parlamenti választásokon való segítése. Ficsor Ádám szavai szerint „107 kampány lesz Magyarországon: 106 helyi és egy esernyőkampány”. A DatAdat csapata ezekben mind részt vesz, de elsősorban a billegő körzetekre koncentrálnak.

20-30 olyan körzet lesz, ahol valóban – ahogy mi hívjuk – a »Csatatér Államok«, »Harctéri Körzetek«. Ezekkel a jelöltekkel fogunk dolgozni, biztosítjuk, hogy ők nyerjenek, és a hivatalos kampánnyal is fogunk dolgozni

– idézi az Index a volt titokminisztert.

Forrás: hirado.hu

Fotó: origo.hu