A saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogyan csapja be a baloldal a közvéleményt, aztán mint akik jól végezték dolgukat, szépen hazamentek, útjára indulhat a sajtóban a mai hazugság – írja Kocsis Máté mai Facebook-bejegyzésében.

A teljes bejegyzés:

„Elképesztő dolog történt ma a parlamentben. Szokott ugyanis, hogy az EU konzultációs testület ülésén a miniszterelnök rendszeresen beszámol – mások mellett – a frakcióvezetőknek arról, hogy a soron következő uniós csúcson milyen napirendi pontok kerülnek megtárgyalásra, és azokkal kapcsolatban mi a magyar álláspont. Ezek érthető okokból “zárt ülésnek” minősülnek, az ott elhangzottak nem nyilvánosak, hiszen az ország biztonsága ezt kívánja meg. A miniszterelnök a EU-s csúcstalálkozók után egyébként részletesen tájékoztatni szokta a közvéleményt, előtte nem. Ez így helyes, ez védi a magyar érdeket.

Ehhez képest dicső baloldalunk sajtótájékoztatót hirdetett az elhangzottak kapcsán. Ilyen ezidáig soha nem történt, ugyanis törvénysértés nyilvánossá tenni a bent elhangzottakat. Ellátogattam tehát a baloldal sajtótájékoztatójára, hogy megnézzem, mit mondanak el, hogyan sértik meg a törvényt. A döbbenetes gátlástalanságuk igazán csak ott derült ki: amit a sajtó munkatársai előtt előadtak, az nagy részben köszönőviszonyban sem volt a valósággal. Nem mondták el, mi történt az ülésen, helyette mondtak olyat, ami viszont nem történt. Gurmai Zita például úgy beszélt a sajtó előtt, hogy bent egy kérdése sem volt. Arató Gergely a sunyi “nem kaptunk megnyugtató válaszokat a miniszterelnöktől” szófordulatot használta, miközben ez nem igaz, Szabó Tímea olyan kérdéseket tulajdonított magának, melyeket odabent fel sem tett, a jobbikos Brenner Koloman pedig kifogásolta, hogy a miniszterelnök nem ment Kijevbe, miközben azt már a nyilvánosság előtt is többször világossá tette a kormány, hogy nincs dolgunk a fegyver-szállításokkal kapcsolatos megbeszéléseken. A saját szememmel bizonyosodhattam meg róla, hogyan csapja be a baloldal a közvéleményt, aztán mint akik jól végezték dolgukat, szépen hazamentek, útjára indulhat a sajtóban a mai hazugság.
Annyit viszont biztosan megérthettek volna a mai napból, hogy Magyarországnak nem érdeke bármilyen megfontolásból katonákat és fegyvereket küldeni a háborúba, de erről persze elfelejtettek beszélni a sajtótájékoztatón. Persze az is lehet, hogy mást gondolnak az ország érdekeiről. Mindenesetre tanulságos volt testközelből megnézni az iparosított álhír-gyártást.
Győzzük le őket április 3-án!”
Fotó: Forrás: Kocsis Máté Facebook oldala