Még a koronavírus-járvány alatt, egy személyi döntéssel jóval a piaci ár alatt juttatott nagypolgári lakáshoz Miskolc polgármestere egy ellenzéki önkormányzati képviselőt – írta meg az Index.

160 450 forint. Csupán ennyi volt annak a Miskolc főutcájában található, 177 négyzetméteres nagypolgári lakásnak a négyzetméterára, amelyet a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője, Mokrai Mihály vehetett meg 28 millió 400 ezer forintért.

Veres Pál polgármester tavaly májusban a koronavírus-járvány okozta vészhelyzeti jogkörével élve (a képviselő-testület hatáskörét gyakorolva) írta alá azt az önkormányzati ingatlanok értékesítéséről szóló határozatot, amelyek listáján a szóban forgó lakás is szerepelt.

A bérlők számára eladható ingatlanok listáján összesen 44 lakás szerepelt, köztük számos panellakás is. A legnagyobb 73 négyzetméteres, de jellemzően 50 és 60 négyzetméter körüliek. Az önkormányzat ezeket 180 és 250 ezer forintos (kedvezményes) négyzetméteráron ajánlotta megvételre a bérlőknek,

MOKRAI MIHÁLY DK-S ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ, A POLGÁRMESTER GAZDASÁGI TANÁCSNOKA EGYEDÜLIKÉNT AZONBAN KIMAGASLÓ KEDVEZMÉNYBEN RÉSZESÜLT.

Megvásárolt lakása (mely azóta már a vagyonnyilatkozatában is megjelent) nemhogy több mint kétszer nagyobb a megvételre kínált legnagyobb önkormányzati lakásnál, de a legjobb lokáció és a legkisebb négyzetméterár is hozzá kapcsolódik. A sétálóutcát jól ismerő, az egyik miskolci ingatlanforgalmazó iroda munkatársa az Indexnek azt mondta, ezen a helyen piaci alapon négyszázezer forint körüli négyzetméteráron cserélnek gazdát az ingatlanok.

Az ügyben a lap megkereste az önkormányzatot, akik közölték, hogy átfogó szakmai vizsgálatot kezdeményeznek az ingatlanértékesítésben.

A felelősséget érzékelhetően az ingatlangazdálkodást végző Miskolc Holding Zrt.-re hárítva azt is hozzátették, hogy a szakmai vizsgálat lezárása után, annak megállapításai alapján majd felülvizsgálják a város ingatlanértékesítési gyakorlatát.

A kedvezményezett politikus, Mokrai Mihály ingatlanközvetítői, értékbecslői és vagyonértékelői végzettséggel is rendelkezik.

Forrás: Index

Fotó: Vajda János Forrás: MTI/MTVA