A koronatanú szerint Karácsony Gergely köre megbundázta volna a közbeszerzést, hogy biztosan az nyerjen, akit ők akarnak – ennek ára pedig a kétmilliárd forintnyi jutalék – írja a Magyar Hírlap.

Miközben tart a rendőrségi vizsgálat a Városháza-ügyben, a koronatanú érdekes részletekről beszélt. A hivatalos áron felül kért kétmilliárdos jutalék mellett a tervezett ügymenetről is, amely során Karácsony Gergellyel vagy Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel ültek volna le tárgyalni.

A Városháza-gate koronatanúja, Csák Imre a TV2-nek nyilatkozott arról, hogy a fővárosi önkormányzat jutalékos embere, Berki Zsolt az ő kapcsolatrendszerét felhasználva próbált vevőt találni a budapesti Városháza épületegyüttesére. A Csák által hozott amerikai és arab befektetőkkel való tárgyaláson Berki előre kétmilliárd forintnyi „jutalékot”, vagyis korrupciós pénzt kért az ügylet tető alá hozásáért, ami miatt a potenciális vevők inkább elálltak az üzlettől. A koronatanú szerint Berki azt mondta, hogy ő közvetlenül Barts Balázsnak, a fővárosi vagyonkezelő vezetőjének dolgozik, amit vissza is igazoltak.

Az Anonymus által tavaly nyilvánosságra hozott hangfelvételekből kiderült, hogy a fővárosban egy jól behatárolható kör jutalékos, vagyis korrupciós rendszert működtet. Ennek a körnek tagja Berki Zsolt is, aki lényegében a fővárosi ingatlaneladások után kért kenőpénzeket szedte be és osztotta szét a megfelelő potentátoknak.

– Először e-mailen, aztán telefonon is beszéltünk, majd volt személyes tárgyalás is – mondta a férfi, aki arról is beszélt, amennyiben az ügyfele aláírta volna Zsolt jutalékos szerződését, akkor utána ő vitte volna be személyesen a befektetőket Bartshoz.

A szerződés tárgya a Városháza épülete lett volna egy kisebb rész kivételével. Az épületegyüttes parkolójának egy részén új épületet húztak volna fel, és az építkezés idején a fővárosi önkormányzat visszabérelte volna az új tulajdonostól a teljes épületkomplexumot. A tervezett új épület helyén Karácsony választási ígérete szerint egyébként közpark épült volna.

A koronatanú elmondta, hogy a vételár a legelső találkozón harmincmilliárd forint volt, „majd ez százmillió eurós nagyságrendig változott”, amelyen felül kérte Berki a kétmilliárd forintnyi jutalékot. Csák meglepődött, hogy ellentétben egy átlagos ingatlanüzlettel, ahol az eladó fizeti a jutalékot, itt a vevőnek kellett volna egy külön szerződés alapján. Az ügyletet még a választások előtt le akarták bonyolítani, mert az önkormányzatnak nagy szüksége volt a pénzre.

Az ügylet menetével kapcsolatban Berki azt a tájékoztatást adta, hogy amint megállapodnak a jutalékról, ő előbb Barts Balázshoz viszi el az ügyfelet, majd ezután Karácsony Gergellyel vagy Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel ülhetnek le tárgyalni. A koronatanú lényegében arról beszélt, hogy Berkiék a közbeszerzést megbundázták volna, hogy biztosan az nyerjen, akit ők akarnak. Ilyen feltételek mellett sem az amerikai, sem pedig az arab befektető nem kért az üzletből, attól tartottak ugyanis, hogy az adásvétel nyomán botrány és akár rendőrségi ügy is kipattanhatott volna a jutalék, valamint az elcsalt közbeszerzés miatt.

A főváros annyira igyekezett az értékesítéssel, hogy az Anonymus által tavaly nyilvánosságra hozott hanganyagok alapján másokkal is tárgyalásokba kezdett. A felvételek szerint a Városházát – Berki Zsolt, Gansperger Gyula baloldali üzletember és Bajnai Gordon volt kormányfő közreműködésével – orosz befektetőknek is próbálták eladni, de olasz üzleti köröket is megkerestek. A botrány kirobbanását követően számos feljelentés született, a rendőrség befolyással üzérkedés, hűtlen kezelés, csalás, hivatali visszaélés, vesztegetés és vesztegetés elfogadása gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

Forrás: Magyar Hírlap

Fotó: Fidesz Facebook