Az osztrák származású séf, Wolfgang Puck, a Spago nemzetközi étteremlánc tulajdonosa 1995 óta felelős annak a menüsornak a megalkotásáért, amelyet a filmipar leghíresebb díjátadóját követő bálon szolgálnak fel a hírességeknek és a VIP vendégeknek. Minden évben száznál is több séf dolgozik a kezei alá, hogy ezen a fogadáson minden tökéletes legyen.

Az idei év újdonsága, hogy a már megszokott Wolfgang Puck signature fogások mellett most először tradicionális magyar ételeket is felszolgálnak március 28-án, hétfőn a rendezvényen – közölte az MTI-vel a budapesti Spago étterem.

Mint hangsúlyozták, az Oscar-díj átadóját követő partin először főz magyar séf magyar fogásokat.

„Olyan ételekben gondolkodtam, amelyek a magyar konyha emblematikus fogásai. Végül a csirkepaprikás, a vadas, az Eszterházy-torta és a somlói galuska lettek a befutók”

– idézi a közlemény Szántó Istvánt. Mint hozzátette: „tudtam, hogy nagyon sok biztonsági és logisztikai szempontot kell figyelembe venni. Legyen alapanyag az ételekhez a helyszínen is. Könnyen fogyasztható, kis adagokban, esztétikus tálalással kell elkészíteni ezeket a fogásokat, ráadásul elképesztő mennyiségben. A vadasból 800 adaggal, a többi ételből 350-350 adaggal készülünk. Bár cateringről van szó, de az ünnepélyesség, az elegancia a díjátadó miatt lényeges” – mesélt a séf.

Wolfgang Puck és Szántó István fúziós megoldásokban gondolkodtak: az alapanyagokat a híres Santa Monica-i termelői piacról szerezték be, de a Spago Budapest séfje hazájából vitte magával az igazi magyar fűszerpaprikát.

Szántó István/Forrás: Spago étterem

Szántó István/Forrás: Spago étterem

A vadas wagyu marhából készül, és ricottával töltött dumplinggal, valamint mustármagos szósszal kínálják majd. Az ételbe így belekerülhetett Wolfgang Puck szülőhazájának, Ausztriának egy tradicionális fogása is. A hagyományos módon elkészített csirkepaprikást tésztába tekerik, így a tálalást tekintve a végeredmény tavaszi tekercshez hasonlít majd. Paprikaszósz kerül még rá.

A somlói galuskát dió alakú, aranyszínű bonbonként prezentálják, az Eszterházy-torta pedig hagyományos recept alapján készül és a legtradicionálisabb módon mutatják be – ismerteti a tervezett fogásokat a közlemény.

Wolfgang Puck elmondása szerint „a filmvilág legnagyobb díjátadóját követő parti a legfontosabb társasági esemény a nyugati parton, amelyen az étel, a divat, a kultúra, a film és a zene találkozik egymással. Büszke vagyok rá, hogy az első Európában nyílt Spago éttermem vezető séfje is itt van velem, hiszen általa egy különleges világ, a magyar kultúra is meg tud jelenni majd. Amikor megkóstoltam István vadas-verzióját, egészen egyszerűen szerelembe estem vele. És biztos vagyok benne, hogy a sztárok is így lesznek ezzel” – méltatta a magyar séf munkáját.

Forrás és teljes cikk: origo.hu

Kiemelt kép: hirado.hu/MTI