Egy, a The Sunday Times bestsellerlistáján is szereplő brit szerző a Magyar Hírlapnak adott interjúban úgy fogalmazott, a transzneműség ideológiájának hirdetői ingerülten reagálnak minden ellenérvre, mert tudatosult bennük, hogy a valóság továbbra sem hajlandó bizarr nézeteikhez alkalmazkodni. Helen Joyce arról is beszélt, hogy a nemek közötti különbségek tagadása súlyosan veszélyezteti nemcsak a nők jogi és társadalmi egyenjogúságát, hanem komoly rizikót jelent a biztonságukra is.

– Egy írásában „bizarr, bizonyítékok nélküli ideológiának” nevezte a transzneműek jogvédőinek nézeteit. Számos más „bizarr, bizonyítékok nélküli ideológia” létezett már a történelemben. Okozhat-e a gender- és transzideológia akkora károkat, mint azok?

– Emberek vagyunk, van testünk is, amely alakítja életünket, és van egy természetünk, amely vágyainkat és szükségleteinket határozza meg. Ennek része az is, hogy nem változtathatjuk meg a nemünket. Ma vannak emberek, akik kezdik azt hinni, vagy legalábbis azt állítani, hogy hiszik, hogy az a tény, hogy van két nem – tehát hogy mindannyian férfinak vagy nőnek fogantunk –, nem számít. Mivel valójában nemi sajátosságokat viselő lények vagyunk, ez a felfogás hazugság.

A hazugság beágyazása a társadalomba pedig nagyon rossz dolog. Ez azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják a valódi problémákat, különösen azokat, amelyek a nőket érintik. Tehát ha úgy tesznek, mintha az emberek saját döntésük útján válhatnának férfivá vagy nővé, az azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják a nők testi, fizikai létével kapcsolatos alapvető tényeket. Ez magában foglal olyan szempontokat is, mint az, hogy mi vagyunk minden élet hordozói, fizikailag gyengébbek vagyunk és ezért kiszolgáltatottabbak is. De amikor úgy teszünk, mintha a nemi sajátosságok nem lennének valósak, akkor lehetetlenné tesszük a társadalom szervezését oly módon, amely támogatja a nők nemi alapú szükségleteit (például tisztességes anyasági jogok és szolgáltatások), és enyhíti a nők testi jellegzetességeiből eredő sebezhetőségét is.

– Árthatnak-e a civil szervezetek és az egészségügyi szakemberek a gyerekeknek beléjük ültetve azt a gondolatot, hogy a férfiak és nők biológiai kategóriáiban gondolkodva valamiképpen megszegik az igazságosság elvét?

– Egyértelműen! A gyerekeket nem szabad hazugságra tanítani. Az angloszférában ma már rutinnak számít, hogy azt tanítják a gyerekeknek, hogy attól leszel fiú vagy lány, hogy hogyan érzel és hogyan fejezed ki magad. Ez teljes nonszensz. A valóságban fiú vagy lány akkor vagy, ha hím- vagy nőnemű vagy. Közben persze csodálom azokat az embereket, akik nem hagyják, hogy a nemük behatárolja őket.

Ehelyett ez az új ideológia azt mondja a gyerekeknek, hogy csupán a régimódi nemi sztereotípiákkal való azonosulásuk az, ami őket fiúvá vagy lánnyá teszi – hogy ha például szeretik a tudományt, a sportot, akkor fiúk, és ha szeretik a csillogást és a rózsaszínt, a balettet és a pletykát, akkor lányok, bármit is mondott az orvos születésükkor. Szerintem a fiú/lány helyes definíciója ez: egy fiú- vagy lánygyermek lehet az, aki lenni akar anélkül, hogy ezáltal meg kéne tagadnia saját nemét. Ezek az ideológusok viszont úgy gondolják, hogy a fiút és lányt aszerint kell meghatározni, hogy valaki férfias vagy nőies. Mindez ellentmond az emberi önmegvalósításnak és szabadságnak.

– A másként gondolkodók elhallgattatásának jogát fenntartó ideológia tekintélyelvű rendszerhez hasonlít. A tekintélyelvűség csak a félelem légkörében virágozhat. Már ilyen légkörben élünk?

– Ha egy hazugságot akarsz beágyazni a társadalomba és a jogrendszerbe, tekintélyelvűnek kell lenned. Olyan vagy, mint a meztelen császár a mesében – elengedhetetlen, hogy az emberek ne nevessenek azon, hogy meztelen vagy (vagyis azon, hogy az ideológiád ostobaság). És ezért el kell hallgattatni minden ellenvéleményt, különben az egész azonnal összeomlik. Ez az oka annak, hogy ez a mozgalom tekintélyelvű – ennek kell lennie a túléléshez. És igen, minden tekintélyelvű mozgalomhoz félelem kell, mert így lehet az embereket elhallgattatni.

Példát kell statuálni olyan emberekkel, akik meg mernek szólalni – olyanokkal, mint J.K. Rowling –, hogy másokat is elriasszanak ettől a témától. Sokszor hallottam privátban, hogy „természetesen igazad van – de ezt nyilvánosan nem merném kimondani”. Ennek az eredménye pedig az lesz, hogy a politikusok és a döntéshozók mind azt gondolják, hogy ezekkel az ideológiákkal mindenki egyetért, holott a többség nem, csak nem hajlandó ezt kimondani. Ezt nevezik hamis konszenzus gyártásának.

– Úgy tűnik, hogy a transz-ideológiák hirdetőiben haragot ébreszt a férfi és női nemben gondolkodók álláspontja. Miért ilyen ingerültek?

– Dühösek, mert a valóság nem hajlandó az akaratukhoz igazodni. És még dühösebbek azokra, akik erre rámutatnak. Nem tudják elfogadni azt, hogy valaki ne értsen velük egyet, mert a valóságot akarják átformálni arra, amire vágynak. Amint valaki Lia Thomasra (magát nőnek valló amerikai férfi úszó – a szerk.) mutat, és azt mondja: „Ez egy férfi, nem lenne szabad a női versenyben szerepelnie”, a hazugságra máris fény derül.

– A transzaktivizmus alááshatja-e a női jogok terén az elmúlt évszázad során elért előrehaladást?

– Természetesen – ez már zajlik is. Elméletileg ez az ideológia mindenkinek árt, de jobban árt a nőknek, mivel nekik például nagyobb szükségük van nemileg elhatárolt terekre a biztonságuk érdekében. A radikális transzaktivizmus árt a nőknek azáltal, hogy férfiakat női börtönökbe, családon belüli erőszak elleni menhelyekbe, öltözőkbe és nyilvános mosdókba helyez.

A nők elvesztették azon lehetőségüket, hogy a férfiakat kitessékeljék az ilyen létesítményekből, ha egy férfi azt mondja: „nő vagyok”. És valljuk be, ezt bármelyik férfi mondhatja, mivel a „nő” definíciója ma már teljesen szubjektív. Így az ilyen férfinak joga van ezekben a helyiségekben tartózkodni, míg az ezzel egyet nem értő nőt ma már bigottnak tartják.

Forrás: Magyar Hírlap

Szerző: Deme Dániel

Nyitó Képünkön Helen Joyce

Kép: Mark Rusher