Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád közösségi oldalán reagált a külhoni magyar szavazatok megsemmisítését követelő balliberális megnyilvánulásokra. Az álbalhé kitervelői ezt szerették volna elérni.

„Ma olyan felvételek jelentek meg az erdélyi és magyarországi sajtóban, amelyek a Maros megyei Jedden eldobott szavazólapokat mutatnak zsákokba gyűjtve. Az RMDSZ elítéli azokat a vádakat, amelyek azt sugallják, hogy itt választási csalásról lenne szó.

Elfogadhatatlannak és megalapozatlannak tartjuk a magyarországi ellenzéki pártok kérését is, amely arról szól, hogy meg kell semmisíteni az összes határon túli szavazatot. A képsorok megerősítik, hogy egyértelműen szervezett provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy a határon túli szavazatokat hiteltelenítsék.

Mindannyian tudjuk, akik levélszavazatot töltöttünk ki, hogy minden lezárt borítékban van azonosító nyilatkozat. Anélkül nem érvényes a szavazat! Nyilvánvaló tehát a lejáratási szándék!” – írta Facebook-bejegyzésében Antal Árpád.

Forrás: Facebook