Elkészült a Jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét – közölte Sarkadi Márton építész, projektvezető csütörtökön az MTI-vel.

Az Árpád-kori román stílusú templom belseje egy több mint 2 milliárd forintos állami támogatással zajló projekt keretében újult meg, melynek részeként hamarosan megépül a tervezett látogatóközpont is – fűzte hozzá.

Sarkadi Márton elmondta: a Jáki templom restaurálása hosszabb-rövidebb megszakításokkal már az 1980-as évek vége óta zajlik, 2017-ben a kormány 2 milliárd forint támogatást nyújtott az „ikonikus” építészeti emlék felújítására, a munkálatok előkészítése 2018-ban kezdődött, a kivitelezés 2020 nyarától gyorsult fel.

Felsorolása szerint elvégezték a régészeti feltárást, befejezték a falkutatást, a falfelületek és freskók restaurálását, valamint elvégezték azokat az építészeti munkákat, amelyek a templom használatát és hosszú távú állagmegóvását szolgálják, többek között korszerűsítették az épület elektromos hálózatát és hangosítását.

Hátra van még némi munka a sekrestye homlokzatán és be kell fejezni a nyugati kapu restaurálását – fűzte hozzá a szakember.

A projekt megvalósítása a templomkert rendbetételével, a sétányok, lépcsők, kapuk felújításával, valamint nem utolsósorban a látogatóközpont felépítésével folytatódik – mondta.

Pap Ildikó régész az MTI-nek elmondta: a régészeti feltárások során bebizonyosodott, hogy a XIII. század első felében épült templom helyén állt már egy korábbi épület. A 13 méter hosszúságú épület feltevésük szerint XI. századi, egyházi célokat szolgálhatott, templom lehetett.

Hozzátette: a templombelsőben végzett ásatások során rátalálhattak a Ják nemzetség temetkezési helyére, nagy valószínűséggel kijelenthető az is, hogy egy feltárt téglasírban megtalálták Jáki Nagy Márton, a jelenlegi templom építtetőjének sírját és földi maradványait is.

MTI

Fotó: Szombathelyi Egyházmegye Facebook oldala