A kampány fáradalmai után a bukást követő magárahagyottság igencsak megviselte Márki-Zay Pétert, kommunikációja még az eddigieknél is szürreálisabbá vált, tegnap arról posztolt, meg kell védeni a gyerekeket, „ne küldhesse őket Orbán golyófogónak Ukrajnába”. – olvasható a Magyar Hírlapban.

Megjelent ugyanis egy rendelet, amely szerint többletpontokat ér majd a felvételin, ha valaki önkéntes tartalékos szolgálatot teljesít az egyetem előtt. Márki-Zay üzenete szokás szerint önellentmondásos, értelmetlen, hiszen épp a baloldali összefogás politikusai – élükön a listavezetővel – sürgették a fegyveres és katonai segítségnyújtást Ukrajnának, szégyennek nevezve annak elmaradását, másrészt a hivatkozott rendelet nem akut intézkedés, hanem hosszú távon járulhat hozzá a tartalékos rendszer bővítéséhez.

A polgármester három nap hezitálás után döntött arról is: nem ül be a parlamentbe. Erről egy zavaros, és tényszerű hazugságokkal teli bejegyzést tett közzé, „Megvédem a vásárhelyi gyerekeket!” címmel, szintén azzal érvelve, hogy a város ifjúságát – köztük a városvezető „négy, még csak nem is katona” fiát is – elvinnék „golyófogónak”, ha ő nem áll ellen. Kitért arra is, hogy nem tartja legitimnek a választási eredményt, a „félretájékoztatott” szavazók miatt. „A Fidesz propagandagépezete be tudja bizonyítani egy jobboldali, hétgyermekes, vidéki keresztény polgármesterről, hogy Gyurcsány embere, hogy utálja a vidékieket” – írta a Gyurcsány-lista vezetője, aki korábban többször nevezte „tudatlanoknak”, „ostobáknak” a vidékieket.

A kanadai állampolgár Márki-Zay Péter vidékiekről alkotott elképzelése egyébként pontosan visszaköszön az ellenzéki szavazatszámlálók történeteiből. A balliberális aktivisták Facebookon megosztott beszámolóiból süt a lenézés, undor, sőt gyűlölet. Bár legtöbbjük kénytelen – csalódottan – megállapítani, hogy nem történtek komolyabb szabálytalanságok, és a szavazatszámláló bizottságok többi tagja udvarias, kedves volt velük, ám a választókról gyomorforgató stílusban írnak. Az egy napra vidékre leruccant belpesti mozgalmárok által rajzolt kép szerint a fővároson túl az emberek – pláne a fideszesek – általában büdösek, rosszul öltözöttek, elhízottak, fogatlanok, alkoholisták, mentális problémákkal küzdenek, de elsősorban agymosottak, és fogalmuk sincs róla, miről is szavaznak.

Másképp látja ezt Mérő László matematikus, az ellenzéki értelmiség egyik megmondóembere, aki Sárazsadányban volt szavazatszámláló. „Nos, az ott eltöltött hosszú és fárasztó nap alapján biztosan merem állítani, hogy akkor sem lett volna csalás, ha nem vagyunk ott”. Szerinte „megdőlt a mese, amivel a mi pesti agyunk át lett mosva, hogy vidéken sötétség, tudatlanság, agymosás és csalás honol. A Fidesz valóban tarolt vidéken, de nem emiatt, hanem amiatt, mert sokkal jobb volt, mint az ellenzék.”

KCS teljes írását itt olvashatják el.

Fotó: MH/Török Péter