Joe Biden elárulta, miért volt szüksége az USA-nak az orosz invázióra, és miért van szüksége arra, hogy folytatódjon. Csapdát állítottak Oroszországnak, hogy megbuktassák a vezetését?

Biden Putyin ellen fordítaná az orosz népet!

Az Egyesült Államok elnöke elismerte azt, amiről a Consortium News és más lapok már 2016 óta írnak: az Egyesült Államok végső célja Vlagyimir Putyin kormányának megdöntése.

„Az Isten szerelmére, ez az ember nem maradhat hatalmon” – jelentette ki Biden március végén.

A Fehér Ház és a külügyminisztérium azonban igyekezett megmagyarázni Biden megjegyzését:

„Az elnök arra célzott, hogy Putyin nem gyakorolhat hatalmat a szomszédai vagy a régió felett” – mondta a Fehér Ház egyik tisztviselője, majd folytatta: „Nem Putyin oroszországi hatalmáról vagy a rendszerváltásról beszélt Biden”.

Biden először a február 24-i fehér házi sajtótájékoztatóján – az orosz invázió első napján – árulta el, hogy „miben sántikál”. Megkérdezték ugyanis tőle, hogy miért gondolja, hogy az új szankciók működni fognak, amikor már a korábbiak sem akadályozták vagy előzték meg Oroszország támadását Ukrajna ellen. .

Biden erre azt felelte, hogy a szankciókat nem azért hozták, hogy megakadályozzák Oroszország ukrajnai beavatkozását, hanem hogy utána

megbüntessék Oroszországot

– ehhez a büntetéshez jött kapóra az USA-nak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát – írja a Consortium News.

„Határozottságot kell mutatnunk azért, hogy az orosz nép tudja, mit hozott rájuk Putyin. Erről szól ez az egész” – jelentette ki Biden.

A Consortium News szerint az egész szankciózás tehát arról szól, hogy az orosz népet Putyin ellen fordítsák.

Bár gondolhatnánk, hogy ez valamiféle nyelvbotlás, és az amerikai elnök rosszul fogalmazott, de úgy tűnik, erről szó sincs: Biden Brüsszelben megismételte önmagát.

„Tisztázzunk valamit. Nem azt mondtam, hogy a szankciók valójában elrettentik Putyint. A szankciók soha nem riasztják el őt.  A szankciók fenntartása a fájdalom fokozása: ez az amit tenni fogunk, nem csak a következő hónapban, hanem az év hátralévő részében. Ez az, ami meg fogja őt állítani” – ismételte magát Biden.

Ez volt a második alkalom, hogy Biden megerősítette: az Oroszország elleni amerikai szankciók célja soha nem az volt, hogy megakadályozzák Ukrajna megszállását, hanem hogy megbüntessék Oroszországot, és rávegyék a népét, hogy fellázadjon Putyin ellen – írja a Consortium News szerzője, Joe Lauria. Biden megtehetné, hogy véget vet a háborúnak, de nem érdeke.

Az Egyesült Államok könnyedén megakadályozhatta volna Oroszország katonai akcióját, de nem tette meg, véli a lap.

Soha nem volt még világosabb, hogy az USA akarta ezt a háborút, és azt akarja, hogy folytatódjon.

– von le radikális következtetést a Consortium News szerzője, aki szerint a háború nélkül Amerika nem tudta volna megpróbálni az orosz gazdaság tönkretételét, és nem tudott volna világszintű oroszellenes hangulatot gerjeszteni, hogy megbuktassa az orosz kormányt. A cikk egyébként hosszan sorolja azokat a korábbi amerikai és nyugati, háború előtti nyilatkozatokat, amelyek Putyin megbuktatásának céljáról szóltak.

Az USA elutasította Moszkva felszólítását is, miszerint helyezze át a Lengyelországban és Romániában lévő rakétákat – sőt, a felszólítás után még több NATO-erőt küldött Kelet-Európába.

Az MSNBC amerikai hírcsatorna március 4-én közölte, hogy „Oroszország ukrajnai inváziója talán megelőzhető lett volna, de az USA nem volt hajlandó felülvizsgálni Ukrajna NATO-státuszát, amikor Putyin háborúval fenyegetőzött – a szakértők szerint ez óriási hiba volt”.

A háború megelőzhető lett volna, de az amerikaiak nem tettek semmit!

Forrás és teljes cikk: mandiner-makronóm/Fekete Klára

Kiemelt kép: MTI/szerkesztett