Mától látható a Hieronymus Bosch rejtélyes világa című nagyszabású kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. A pénteki ünnepélyes megnyitón Áder János köztársasági elnök is részt vett a feleségével.

Bosch művészete minden próbát kiállt, elismerése minden korszakot túlélt, csekély számú fennmaradt alkotása előtt évente milliók tolonganak a világ legrangosabb múzeumaiban – mondta el a Szépművészeti Múzeum Menny és pokol között – Hieronymus Bosch rejtélyes világa címmel szombattól látható kiállításának pénteki ünnepélyes megnyitóján a köztársasági elnök.

Áder János a németalföldi mester művészetéről szólva elmondta, hogy a 21. századi nézőre több mint 500 év távlatából is elemi erővel hat ez a képi tobzódás. „Időtlensége azt jelenti, hogy a kortársainak adott képi rejtvényeken ma is törhetjük a fejünket” – fogalmazott.

„Bosch zseni. Ahogy Leonardo da Vinci, Botticelli, Rembrandt, Caravaggio, Monet, Cezanne, Van Gogh. Fantasztikus élmény, hogy mindannyiuk műveivel találkozhattunk az elmúlt évek során itt, a Szépművészeti Múzeum nagyszabású, lenyűgöző tárlatain” – emlékeztetett az államfő.

Mint hangsúlyozta, az utóbbi fél évszázad talán legnagyobb szabású Hieronymus Bosch-kiállítása nyílik meg most Budapesten. Többek között Párizsból, Bostonból, Madridból, Berlinből, Frankfurtból és Rotterdamból érkeztek eredeti remekművek, ezeket egészítik ki a csatlakozó kortársak, a mester műhelyéből kikerült alkotások, a megértést segítő illusztrációk, grafikák és nívós másolatok.

Összesen 90 műalkotás érkezett a kiállításra közel félszáz köz- és magángyűjteményből szerte a világból. A legfontosabbak természetsen a saját kezű Bosch-művek – mondta Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a kiállításról az InfoRádióban.

„Ettől is szenzációízű a tárlat, hiszen az elmúlt fél évszázadban talán három olyan tárlat volt, amelyik képes volt ilyen léptékben sajátkezű Bosch-okra építeni egy nagy kiállítást.

A bolondok hajója című kép a Louvre-ból érkezett, a Metropolitanből A királyok imádása, a Berlini Szépművészeti Múzeumból a Szent János evangélista Patmosz szigetén” – sorolta a szakember.

A világ nagy múzeumaiban is csak egy-egy Bosch-kép található, szerencsés az a múzeum, ahol több Bosch-kép is van – például a velencei Akadémia Galéria, most onnan is érkeztek nagyon fontos és izgalmas Bosch-táblák.

Hieronymus Bosch univerzumának megértéséhez fontos, hogy lássuk az ő korának művészetét, és ezt a kort is fel is villantják több műtárgy segítségével. Megjelennek továbbá a Bosch műhelyében dolgozók, a követői és a Bosch-imitátorok is, ahogy művészetének hatását is bemutatják.

Forrás:infostart.hu

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi