Visszautasította Boris Kollár szlovák parlamenti házelnök Magyarországra vonatkozó bírálatát Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.

Boris Kollár – ahogy erről a nap folyamán itt írtunk – egy vasárnap déli televíziós vitában arról beszélt: az ukrajnai orosz agresszió olyannyira átrendezheti az európai békerendszert, hogy azt kihasználva Orbán Viktor miniszterelnök hamarosan „felparcellázhatja” Szlovákiát. Kollár többször is Magyarország felől érkező fenyegetésről beszélt a műsorban.

Nagy-Magyarországról beszélnek, ingatlanokat vásárolnak nálunk, útleveleket osztogatnak! Ez nem vicc! A nemzetközi rendszer oroszok általi aláásása Szlovákia szuverenitását is veszélyezteti, idővel ezt Orbán Viktor is kihasználhatja

– fogalmazott a szlovák négypárti kormánykoalícióban részt vevő Család Vagyunk konzervatív párt vezetője.

A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke valószínűleg elnézte a naptárat, tisztelettel felhívjuk Boris Kollár figyelmét arra, hogy a XXI. században élünk – reagált Menczer Tamás.

Mint Facebook-posztjában hangsúlyozta: az elmúlt évtizedben mi nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy Magyarország és Szlovákia együttműködése folyamatosan fejlődjön, azzal mindkét ország jól járjon. Szép eredményeket értünk el együtt, és készen állunk arra, hogy kapcsolatainkat tovább építsük az Európai Unió keretein belül, melynek már régóta mindketten tagjai vagyunk.

Keményebben fogalmazott és felháborodását fejezte ki a Szövetség felvidéki magyar párt.

Azzal, hogy az ország második legfőbb közjogi méltósága ilyet mondott, minden határt átlépett.

A házelnöknek tudnia kell, hogy ez a kijelentés nem csak a szlovák-magyar államközi kapcsolatokat ronthatja, de ami számunkra fontosabb: hátrányosan érintheti a szlovákiai magyar közösséget is, illetve a szlovákok és a magyarok békés együttélését is országunkban – reagáltak.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: infostart.hu