A holland kormány nem szeretné, hogy Ukrajna gyorsított eljárás keretében csatlakozzék az EU-hoz, miután az Európai Bizottság közölte, hogy a folyamat első szakasza még idén nyáron lezárulhat – írta szerdán a DutchNews című holland hírportál.

Liesje Schreinemacher külkereskedelmi és fejlesztési miniszter keddi parlamenti beszédében elmondta: a csatlakozás hosszú technikai folyamatot igényel és Ukrajnának ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint a többi tagjelölt országnak.

A múlt héten Ursula Von der Leyen, a bizottság elnöke átnyújtotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az eljárás első szakaszára vonatkozó kérdőívet, és azt ígérte, hogy annak feldolgozása csupán „hetek kérdése lesz”.

Több tagállami vezető nyilatkozatot írt alá, amelyben a tagjelölti státusz megítélése és a csatlakozási folyamat felgyorsítását szorgalmazta.

Mark Rutte holland miniszterelnök és kabinetje azonban más véleményen van: úgy gondolják, hogy az egyszerűsített tagfelvételi folyamat precedenst teremtene más tagjelöltek, államok számára – írta a DutchNews.

Liesje Schreinemacher szerint az úgynevezett koppenhágai kritériumokat – amelyek szerint a tagjelölt tagoknak stabil demokratikus intézményekkel, működő piaccal és az uniós jog végrehajtásának képességével kell rendelkezniük – nem lehet kikerülni.

A NOS holland műsorszolgáltató hírportálja azt írta szerdán, hogy a hágai kormány „szép szimbolikus gesztusként” tekint Von der Leyen bejelentésére. , és „a szolidaritás fontos megnyilvánulásának” tartja az EB elnökének ukrajnai látogatását.

A parlament alsóházának egy része, köztük az ellenzék, azonban úgy véli, hogy a bizottság elnöke saját hatáskörét túllépve nyilatkozott így, ezáltal „hamis reményt” keltett Ukrajnában. Az euroszkeptikus radikális jobboldali Szabadságpárt képviselője, Vicky Maeijer még fel is szólította Von der Leyent, hogy mondjon le a bizottsági elnöki tisztségéről. Több holland képviselő véli úgy, hogy a bizottság elnökének vissza kellene vonnia kijelentéseit. Schreinemacher azt mondta, hogy egyelőre meg kell várni a bizottság hivatalos állásfoglalását.

Nincs arról szó, hogy Ukrajna már holnap uniós tagország lesz, még hosszú út áll előttük” – jelentette ki.

Forrás: Mandiner

Kép: MTI