A nemet és identitást radikálisan elválasztó gender-ideológiát kritizálja és a katolikus iskolák által követendő elvekre figyelmeztet egy szentszéki útmutatás most megjelent magyar fordítása.

„Férfinak és nőnek teremtette őket” – ezzel a címmel jelent meg nemrég egy vékony, a Szentszék által még 2019-ben kiadott füzetecske magyarul, melynek alcíme: „A ’Gender a nevelésben’ kérdésben folytatandó dialógus szolgálatára’.

A dokumentum első oldalán leszögezi: „valóságos nevelési vészhelyzetben vagyunk, különösen az érzelmi élet és a szexualitás terén”. Sok olyan nevelési program van, ami látszólag semleges, valójában azonban „a hittel és a józanésszel ellenkező antropológiai felfogást tükröznek”. Ez az „antropológiai céltévesztés, amely széles körben jellemző korunk kulturális légkörére, kétségtelenül hozzájárult a család lerombolásához, azzal a céllal, hogy ki kell iktatni a férfi és nő közötti különbségeket, amelyeket csupán történelmi-kulturális jelenségnek/feltételnek tekintenek.”

gender-könyv

 

A Katolikus Nevelés Kongregációja által kiadott szöveg rámutat, hogy a gender-ideológia tagadja a férfi és nő közötti lényegi különbségeket és kölcsönösséget. Mint a szerzők – Giuseppe Versaldi bíboros, prefektus és Angelo Vincenzo Zani érsek titkár – fogalmaznak: „ez az ideológia olyan oktatási programokat és törvényalkotási irányelveket vezet be, amelyek a férfi és nő közötti biológiai identitástól radikálisan elválasztott személyes identitást és érzelmi kapcsolatot mozdítanak elő. Az ember identitását ily módon az egyes ember individualista, idővel akár változó, saját elhatározásától teszi függővé”.

Szilvay Gergely teljes írását a Mandineren olvashatják el.