Olaf Scholz megerősítette, hogy Németország elutasítja az európai unió által tervezett, oroszok elleni gázembargót.

Olaf Scholz német kancellár megígérte, hogy ezután is fognak fegyvereket szállítani Ukrajnába. Egyúttal azt is nyilvánvalóvá tette, hogy Németország célja az oroszok elleni nyílt, fegyveres konfliktus elkerülése. Bejelentette, hogy egy német–szlovén katonai megállapodást is tető alá szeretnének hozni – írja a Bloomberg. 

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a közvetlen katonai konfrontációt a NATO és egy olyan, erősen felfegyverzett szuperhatalom között, mint Oroszország, amely egyúttal atomhatalom is. Mindent megteszek annak érdekében, hogy elkerüljük a fegyveres konfliktus eszkalációját, mely a harmadik világháborúhoz vezethetne – nem kerülhet sor atomháborúra”

– mondta Scholz pénteken a Der Spiegel magazinnak.

Olaf Scholz azt is megerősítette, hogy Németország elutasítja az európai unió által tervezett, oroszok elleni gázembargót. Majd hozzátette, hogy egy ilyen lépés amúgy sem vetne véget az ukrajnai háborúnak, hanem drámai gazdasági válságot okozna Európában, ami munkahelyek millióinak elvesztéséhez vezetne.

Bloomberg

Kiemelt kép: Michael Kappeler/dpa-Pool/dpa