Két év kihagyás után ismét református énekektől lesz hangos a budapesti belváros. A XVII. Református Zenei Fesztivált (RZF) május 27. és 29. között rendezik meg a fővárosban. A koronavírus-járvány miatt két éven át szünetelt a találkozó, amely most májusban régi és új helyszíneken támad új életre.

A Kálvin tér, a Ráday utca és a Bakáts tér megszokott helyszínei a Református Zenei Fesztiválnak, de ebben az évben a Nagyvárad téri református templom és környéke is a háromnapos forgatag helyszínéül szolgál majd. „A református egyháznak olyan hatalmas kultúrája és fontos társadalmi szerepe van, amit érdemes megmutatni” – foglalta össze a fesztivál lényegét korábban Böszörményi Gergely, az esemény ötletgazdája. A református kultúra felmutatására és ünneplésére életre hívott rendezvény szervezését ebben az évben a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány vállalta.

Bár templomok is otthont adnak az RZF-nek, az esemény célja, hogy a református kultúrát és értékeket a templomfalakon kívül is felmutassa. A három napos forgatagot útjára indító péntek délutáni református tanár-diák felvonulás után a nyitóáhítatot Steinbach József dunántúli püspök tartja majd.

Térzene, népzenei, régi zenei és jazz-koncertek, kórustalálkozó, kerekítő és Magyar Örökség-díjasok közönségtalálkozója is szerepel az idei programban. Idén sem maradhat el a szokásos fáklyás felvonulás.

27-én este a Ráday utcán és a Kálvin téren vonulnak a reformátusok, zsoltárt énekelve. A késő esti áhítatot Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartja.

Ebben az évben nem csupán a Református Zenei Fesztivál, hanem a Református Énekek koncertsorozat is folytatódik. A szintén két éven át szünetelt, a református énekeskönyvből merítő koncertet június 25-én rendezik a MÜPA-ban. Jegyek 2500 Ft, 3000 Ft, 3500 Ft, 4000 Ft, 4500 Ft és 5000 Ft értékben érhetők el, rendelni egyelőre az [email protected] oldalon lehet, hamarosan a szervezők megnyitják az online jegyvásárlási felületet is, amelyről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Forrás, teljes cikk és kiemelt kép: reformatus.hu