Április elején öt új fát ültettek a Blaha Lujza térre – ez a legutóbbi hír az ott zajló felújításokkal kapcsolatban. Emellett a közlekedési fennakadások állandósultak, amire Karácsony Gergely megtalálta a megoldást: az autósok „szálljanak ki és gyalogoljanak” – írja a Magyar Nemzetben Harangozó Éva.

Nem látszik még igazán az alagút vége a Blaha Lujza téri felújítással kapcsolatban, egyelőre ugyanis szinte leálltak ott a munkálatok. A több hónapja tartó felfordulás miatt ugyanakkor a közlekedési fennakadások bizonyos napszakokban állandósultak a fővárosban. Látható, hogy alaposan megcsúszott a Blaha Lujza tér felújítása, annak ellenére, hogy a munkálatok 400 millió forinttal kerülnek többe az eredetileg tervezettnél, viszont jóval kevesebb tartalom épül majd meg. Mint ismert, a munka tavaly július 12-én kezdődött: először az aluljáró födémszerkezetét szigetelték felülről. A Metropol felhívta a figyelmet, hogy a munkálatoknak ez a része sajnos nem túl jól sikerült, hiszen már novemberben is vödrökben gyűjtötték az esővizet az aluljáróban. Április elején az újság kiemelte, hogy az aluljáró még mindig ázik, felülről csöpög a víz a járókelők nyakába, és újra előkerültek a vödrök. Mindezek mellett februárban írt a Magyar Nemzet, hogy még azok a földeszsákok is ugyanott vannak érintetlenül, amelyeket novemberben vittek a térre a fák ültetéséhez….

…Mindezek ellenére a városvezetés nem aggódik: a Budapesti Közlekedési Központ szerint a Blaha Lujza tér felújítása a terveknek megfelelően halad, a fővárosi önkormányzat törekvéseihez kapcsolódóan a teret ligetes-fás találkozóhellyé alakítják át. Mint a BKK honlapján olvasható, április elején öt új fát ültettek el a már meglévő kőris, valamint nagy tölgy mellett. Kiemelték ezenkívül, hogy májusban kezdődik a Somogyi Béla utca felújítása, az utca korszerűsítése várhatóan az év végére készül el.

A tervek szerint ha elkészül a Blaha Lujza téri felújítás, többek között ezer négyzetméter zöldfelület jön létre, akadálymentesítik a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződését, megújul a közvilágítási rendszer, valamint az egykori Nemzeti Színházra emlékeztető építészeti elemek és utcabútorok kerülnek a helyszínre.

2022plusz: Elhisszük, hogy a tér felújítása „a terveknek megfelelően halad”. Akkor viszont azt is tudhatjuk, hogy nem jók a tervek. Vagy tán az a jó, ha egy beruházás, amely érzékeny pontja a fővárosnak, olyan lassan készül, mint a Luca széke? Netán innovatív megoldásként ötvözni akarják az aluljárót a nyilvános zuhanyozóval? És tényleg sikerült újabb 5 azaz öt fát elültetni? Hurrá! Mire az építkezésnek vége lesz, biztosan lombos, árnyékot adó rengeteggé növekszik majd a most még csak öt csemete. Úgyhogy nyugi, a parkosítás már most jó úton halad.

A teljes írás itt  olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet/Harangozó Éva

(Címkép: Mirkó István)