Őseink nyomában Ázsiában – A keleti magyarok mai maradékának felfedezése címmel nyílik kiállítás 2022. április 29-én a Pasaréti Közösségi Házban. A tárlaton Benkő Mihály őstörténész ázsiai terepkutatásain készült fényképeket láthatnak az érdeklődők. Az egyedülálló fotókiállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Barsz Magyar–Kazah Alapítvány közreműködésével rendezik meg.

Benkő Mihály indult el 1989-ben, hogy a korábbi kutatásai folytatásaként a nomád életformát követő kazakok között keresse az ősmagyarok temetkezési szokásainak párhuzamait. Kutatásának iránya rövidesen megváltozott, amikor önmagukat magyarnak és „a szarvas népének” nevező néptöredék tagjaival találkozott Nyugat-Mongóliában, a Mongol-Altajban. Ez után szerzett tudomást Tóth Tibor antropológus kazakisztáni és üzbegisztáni kutatási eredményeiről Erdélyi István régész, történészprofesszor jóvoltából.

A nyugat-mongóliai kazakok között élő magyarok felfedezése után ő is felkereste a kazahsztáni, majd az útmutatásuk alapján a Nyugat-Szibériában élő magyarokat is.

Szóbeli forrásokat, mondákat gyűjtött, fotókat készített köztük, írásos emlékeket (genealógiai táblázatokat, sírfeliratokat) kutatott. Utolsó könyve a teljes kutatást összegző, 80. születésnapjára 2020-ban az erdélyi Tortoma Kiadó által megjelentetett Őseink nyomában, Ázsiában című könyv.

A jelenlegi kiállítás 18 évig tartó terepkutatás fotódokumentációját mutatja be.

László Gyula a következőket írta Benkő Mihály fotóiról:

„Benkő Mihály fényképei elsőrendű gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben/sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről. Látjuk a jurtát a benne folyó élettel, látjuk a téli-nyári legeltetési szokásokat, a családok mindennapját, a lószerszámokat, a nyergelést, a szórakozást, jókedvet, a temetőket, tájakat, havasi legelőket és a nyári szállást, egyszóval mindazt, ami felidézheti őseink életét. Nagy érték ez a fényképsorozat, köszönet érte Benkő Mihálynak.”

Forrás: Vasarnap.hu

Kép: Benkő Mihály