Ukrajnában az újjáépítés költségeit egyelőre még megbecsülni nehéz. Amíg szólnak a fegyverek, és több mint tíz millió ember kényszerült menekülésre, addig a legfontosabb, hogy mindenki feje fölött legyen fedél, és kezében egy szelet kenyér. Az Ökumenikus Segélyszervezet kamionjai már a háború harmadik napján ott álltak az ukrán határon, hogy enyhítsék ezt a válságot. Az orosz légi csapások fenyegetésével dacolva azóta Lvivben (Lemberg) koordinációs irodát is nyitottak, melyet egy kipróbált szakember, az Afganisztánt és Irakot is megjárt Stochino-Weiss Giuliano  (a képen) vezet. A vészhelyzet első szakasza után lassan kezdenek messzebbre tekinteni.

– Nemrégiben Vilmos és Katalin cambridge-i hercegi párnak mutatták be a munkájukat. Milyen volt a beszélgetés?

– Nagyon érdekes, és meglepően laza. Igyekeztem nyugodt maradni, így igazán kellemes élmény volt. Körülbelül húsz percet beszélgettünk a brit katasztrófavédelmi bizottság szervezésében. Az apropót az adta, hogy együtt dolgozunk a Christian Aid angol segélyszervezettel. Tájékoztattam őket arról, hogy mit és miként csinálunk, mire használjuk fel azt a pénzt, amit tőlük kapunk. Elmeséltem nekik, hogy a segélyszervezetünk már csaknem harminc éve dolgozik Ukrajnában, továbbá milyen kihívásokat jelent, hogy az eddigi hosszú távú tervek helyett most a vészhelyzetre kellett választ adni. Ők arról kérdeztek, hogy biztonságban vagyunk-e, és milyen elképzeléseink vannak a jövőt illetően.

– És biztonságban vannak?

– A kárpátaljai kollégák alapvetően igen, ráadásul közel van a magyar határ. Lembergi képviseletünkön, illetve a magasabb kockázatú térségekben végrehajtott segélyakciók esetére pedig biztonsági protokolljaink vannak.

– Lvivre már több légi csapást is mértek. Ezekből mennyit tapasztaltak?

– Az első támadásnál nem voltunk itt. A második becsapódást csak hallottuk; de csak annyira, mintha egy ajtót csaptak volna be, az állítólag mintegy tíz kilométerre egy hangárt talált el. Legutóbb pedig már tisztán hallottam a robbanást, majd láttam a füstfelhőket is. Emiatt át kellett értékelnünk a biztonsági megfontolásokat.

– Hogyan segítenek Ukrajnában?

– Most a humanitárius segítségnyújtás teljes spektrumát lefedjük. Egyrészt már csaknem ezer tonna élelmiszert, higiéniás terméket hoztunk át és osztottunk szét országszerte. Lehel László, a szervezetünk elnök-igazgatója minap generátorokat is átadott Bucsában. Ez a legelső, vészhelyzeti szakasz. Másrészt hosszabb távra dolgozzuk ki az úgynevezett cashprogramot. Ennek az a lényege, hogy a kínálatiról áttérjünk a szükségleti segítségre. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy maximum tízezer dollár értékben az ellátóhely kap tőlünk támogatást, amit aztán arra költenek, amire nekik igazán szükségük van. Felállítunk persze egy listát, amit nem vehetnek az összegből, ilyen például a katonai felszerelés. Vásárolhatnak viszont például élelmiszert, áramot, vagy akár kifizethetik a béreket. Hasonló módon támogatunk konkrét háztartásokat is: egy felmérés után a rászorulók kapnak egy tokent, amit aztán átválthatnak készpénzre.

 

A Magyar Nemzetben megjelent teljes írást itt olvashatják el.

Szerző: László Dávid

Kép: Bach Máté