A román legfelsőbb bíróság kedden kimondott ítélete után ismét jogbizonytalanság jellemzi a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését.

A legfelsőbb bíróság abban a perben hozott jogerős ítéletet, amelyben román nacionalista szervezetek az iskolát létrehozó miniszteri rendeletek érvénytelenítését kezdeményezték. Az első fokon eljáró Marosvásárhelyi Táblabíróság 2019 novemberében érvénytelenítette az iskolára vonatkozó rendeleteket.

A legfelsőbb bíróság a honlapján szerdán azt közölte, hogy elfogadta az Oktatási Minisztérium és a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium fellebbezését az elsőfokú ítélet ellen, de a későbbiekben már csak azt részletezte, hogy kizárta a felperesek sorából a Méltóságért Európában Polgári Egyesületet (ADEC) és a Népi Mozgalom Pártot (PMP), és elutasította ezek kereseteit, a korábbi ítélet más részeit pedig érvényben tartotta.

Tamási Zsolt, az iskola igazgatója az MTI-nek elmondta:

az ügyvédek úgy értelmezik, hogy a korábbi jogfosztó ítélet lényegi részei érvényben maradtak.

Az igazgató szerda délutáni Facebook-üzenetében úgy értékelte: az általa vezetett intézmény újra működési engedély nélkül maradt.

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a közmédiának adott nyilatkozatában elkeserítőnek, felháborítónak, minősíthetetlennek tartotta, hogy két-három évente újra kell kezdeni a helyi közösség által igényelt iskola létrehozását.

„Ez az iskola létezik és létezni fog. Mihelyt megjelenik a legfelsőbb bíróság indoklása, tudni fogjuk, hogy mit kifogásolnak. Kormányhatározattal vagy újabb miniszteri rendelettel továbbvisszük az iskolát.

Ha beledöglünk, akkor is újraindítjuk. Olyan nincs, hogy ez az iskola ne létezzen. Teljesen mindegy, hogy kit zavar, kit bosszant. Elfogadhatatlannak tartom azt, hogy Marosvásárhelyen egy magyar iskola ügyét folyamatosan újra kell kezdeni, mert folyamatosan elakasztják”

– nyilatkozott a politikus.

A magyarellenes megnyilvánulásairól ismert Népi Mozgalom Párt (PMP), a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), valamint a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium és a főgimnázium szülői közössége közösen perelte be a román Oktatásügyi Minisztériumot és a gimnáziumot a tanintézet törvénytelennek vélt 2018-as létrehozása miatt.

A per elindítói azt kifogásolták, hogy a tárca négy olyan közigazgatási határozatot hozott, amelyek kimondottan a marosvásárhelyi iskola létrehozására vonatkoztak. A parlamentből 2020-ban kiesett PMP korábbi képviselője, Marius Pascan úgy vélte, hogy a gimnáziumot a kormánykoalíció pártjainak „aljas politikai cinkosságával”, Budapest megrendelésére és nyomására hozták létre.

A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium 2018-ban megszűnt önálló intézményként működni. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) 2016 októberében indított vizsgálatot Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen az iskola 2014-es létrehozásakor elkövetett vélt törvénytelenségek miatt. A per vádiratát a bíróság visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

A magyar kormány 2017 szeptemberében bejelentette: a tanintézet jogi státusának megszűnte miatt vétót emel Románia OECD-csatlakozása ellen, majd később, amikor Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) akkori elnöke biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt az iskola újraalapításáról, Magyarország visszavonta a vétót.

Az iskola újraalapításáról 2018 februárjában törvényt fogadott el a román parlament, ezt azonban az alkotmánybíróság egy hónappal később alkotmányellenesnek minősítette. Az iskola végül az oktatási tárca 2018 augusztusában elfogadott rendelete alapján nyithatta meg ismét kapuját immár II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium néven.

A tanintézet azért szálka a román nacionalista szervezetek szemében, mert a római katolikus egyház 2004-ben visszaperelte az egykor államosított marosvásárhelyi iskolaépületeit. Az intézmény egykori főépületében ma Marosvásárhely román tannyelvű elitiskolája, az Unirea Főgimnázium működik. A II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium az iskola régi épületében, és más egyházi épületekben kezdte el működését.

MTI

Fotó: Boda L. Gergely / erdelyinaplo.ro