Véget ért a Konferencia Európa Jövőjéről elnevezésű rendezvénysorozat, az Európai Parlament, a soros elnökség nevében a francia elnök és az Európai Bizottság elnöke is arról beszélt Strasbourgban, hogy meg kell változtatni az uniós alapszerződéseket, például az egyhangú döntéshozatalról szóló szabályokat.

Fontos terv, hogy felülvizsgáljuk a szerződéseinket és legyen egy konvenció. Ezt az EP terjesztette be és én ezt támogatom – mondta Emmanuel Macron a konferencia záróeseményén Strasbourgban, a soros elnökséget betöltő Franciaország elnökeként. Macron szerint a demokráciát és a hatékonyságot kell ötvözni, ezzel lehet olyan hatékony választ adni, mint ahogy Európa reagálni tudott a pandémiára. Azt is mondta, hogy tovább kell erősíteni az EU stratégiai függetlenségét, mert a járvány és a háború megmutatta Európa sérülékenységét és az ebből adódó kockázatokat.

Macron szerint a következő hetek feladata az alapfeltételek meghatározása, amiben bátornak és szabadnak kell lenni, és a júniusi uniós csúcstalálkozón már napirendre is vehetik a témát. A francia elnök a módosítások között említette az EP-választási szabályok megváltoztatását és a transznacionális listák bevezetését, illetve az Európai Parlament jogszabály-kezdeményezési jogának kodifikálását.

2022 plusz:

Véleményünk szerint ez ismét csak egy újabb – egyébként igen átlátszó – próbálkozás, hogy létrehozzák az Európai Egyesült Államokat és a végletekig korlátozzák a nemzetállamok különvéleményét, beleszólási jogát bármilyen ügybe. Ugyanerről szól a “transznacionális listák” bevezetésének szándéka is. Egyszóval már megint hülyének néznek bennünket, de ismét rá fognak jönni, hogy nem vagyunk azok.

Forrás: Mandiner.hu