A hétvégén Hánykovics Lénárd, kárpátaljai missziós lelkész szolgált az ipolysági református gyülekezetben. Az istentiszteletek mellett beszámolt a jelenlegi ukrajnai háborús helyzetről. A lelkipásztor az elmúlt bő másfél hónapban számos segélyszállítmány és adománygyűjtés koordinálásában vett részt. Sok esetben a felvidéki testvérek nemes cselekedeteit  támogatta és az adományaik célba érését intézte.

Az alkalmakon pénzbeli és materiális adományokat gyűjtöttek az ipolysági református templomban. A vasárnapi istentiszteletet követően a Felvidék.ma megkeresésére Hánykovics Lénárd elmondta:

„Ukrajnában a háború lényegében nyolc évvel ezelőtt kezdődött el. A kárpátaljai magyarok, ukránok és ruszinok mind átélték ennek tragédiáját.”

Hozzátette: a február 24-én kitört nagyháború óta sok minden megváltozott, a kárpátaljai fiatalok tömegével hagyják el az otthonaikat. A családosok főleg Nyugat-Európába menekültek, a falvakban maradtak az idős emberek.

Mint leszögezte: május 3-án estig Kárpátalja a békesség szigete volt az országban. Ekkor csapódott be Volóc városka vasútállomására az elő orosz rakéta.

A közel nyolcvan napja tartó háború rengeteg kárt okozott. Ám a segítségnyújtás sem váratott magára. Mint a missziós lelkipásztor kifejtette: az anyaországi és a felvidéki szervezetek nagyon gyorsan reagáltak a háborús helyzetre. Nagyon sok segély érkezett a kárpátaljai településekre függetlenül az ott élők nemzetiségi hovatartozásától – hangsúlyozta.

„A segélyszervezetek egyaránt támogatták a magyarokat, a romákat, az ukránokat, a ruszinokat, mert a háborúban nincs nemzetiség, csak éhezés és nyomorúságban élő emberek” – jegyezte meg.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház számos módon segít a kárpátaljai nemzettársakon, az ukrajnai menekülteken. A Barsi Református Egyházmegye, s azon belül a Zselízi Református Egyházközség a háború első napjaiban szervezni kezdte az adománygyűjtést. Ezáltal már több adománnyal sikerült a célirányos segítségnyújtás. Mindezek koordinálásában tevékenyen részt vett a zselízi Révész lelkészházaspár és a felvidéki önkéntesek mellett Hánykovics Lénárd is.

Egy hónap alatt mintegy hét tonna tartós élelmiszert, tisztítószert és alapszükségleti kozmetikai szereket gyűjtöttek össze. Ezeket a kárpátaljai missziós lelkész mikrobuszával szállította el az ukrán határig.

Kezdetben nagy szükség volt matracokra, s egyéb fekvőhelyekre. Mint a lelkész elmondta: a kárpátaljai lelkésztestvérek a templomaikat nyitották meg a menekültek előtt. Sok közülük nem vallásos, avagy nem gyakorolja hitét. Azonban a jelen helyzet megerősítette a hitüket.

Megérezték, hogy itt jó lenni, új gyülekezeti tagok is lettek belőlük – emelte ki a lelkész. „Hisszük, hogy az Isten nagyon őriz bennünket és Kárpátalján megmarad a béke, bár a körülöttünk lévő veszély nagy” – fogalmazott.

Forrás. Felvidek.ma

Szerző: Pásztor Péter

Kép: Ipolysági Református Egyházközség