Az okos parcellakövek az Új köztemető, a Farkasréti temető, a Megyeri úti temető és az Óbudai temető bejáratánál állnak. Mellettük pedig információs térképeken is megismerhető a védett sírok temetőn belüli pontos elhelyezkedése – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) hétfőn az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint az okos parcellaköveken található QR-kódok az intézet honlapján a Nemzeti Sírkert azon védett sírjaira mutatnak, amelyek az adott temetkezési helyen találhatók. Ezen keresztül a látogatók megismerhetik a temető védett sírjait és a benne nyugvó emberek életrajzát is.

Az Új köztemetőben hétfőn megtartott ünnepélyes átadáson D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere a közlemény szerint arra mutatott rá, hogy a temetők egyfajta szabadtéri múzeumok, és a bennük található jeles személyek sírjai a nemzettudatot gyarapítják, a nemzeti identitást írják. Harsányi Andrea, a BKM Nonprofit Zrt. temetkezési főigazgatója kiemelte, hogy a kultúra része a múlt. A maiak feladata, hogy az ősök által örökül hagyott kultúrát továbbadják a következő nemzedéknek.

Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója pedig azt emelte ki, hogy a védett sírokban nyugvó személyek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarok ezer éven keresztül megmaradhassanak a Kárpát-medencében – áll a közleményben.

Mint a Nöri emlékeztet, az 1886-ban alapított Új köztemetőben 646 védett sír található. A Farkasréti temetőben mintegy 1900, az Óbudai temetőben 105, a Megyeri úti temetőben pedig mintegy 15, a Nemzeti Sírkert részeként számon tartott sír áll. A Nemzeti Sírkert valójában egy védettségi kategória, amelyet Magyarország kormánya hozott létre 1999-ben azon, országhatáron belül található sírhelyek számára. Ezekben a nemzet leginkább megbecsült személyei nyugszanak.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Nöri