Frank Langella amerikai színészt április közepén távolították el a Netflix Az Usher-ház bukása című sorozatának főszerepéből, miután vizsgálat indult ellene állítólagos elfogadhatatlan magatartás, többek között egy színésznővel szembeni szexuális zaklatás vádja miatt.

A streamingszolgáltató csupán egy szűkszavú közleményt adott ki a menesztéssel kapcsolatban, Langella azonban nemrég nyílt levelet írt arról, hogy miért kellett viharos körülmények között távoznia a sorozatból.

„Idén március 25-én egy szerelmi jelenetet forgattunk egy színésznővel, aki fiatal feleségemet játszotta a sorozatban. Mindketten teljesen fel voltunk öltözve, én egy kanapén ültem, ő előttem állt. Ekkor a színésznő annyit mondott: »hozzányúlt a lábamhoz, ez nem volt benne a forgatókönyvben«. Majd kisétált, a rendező és az intimitáskoordinátor pedig követte őt. Utánuk akartam menni, de megkértek, hogy biztosítsak nekik szabad teret. Körülbelül egy órát vártam, majd azt mondták, hogy aznap nem folytatódik tovább a forgatás, mivel a színésznő nem tér már vissza” – írta a 84 éves színész, aki Roderick Ushert alakította volna az Edgar Allan Poe-adaptációban, a továbbiakban azonban már Bruce Greenwood viszi tovább a szerepet.

Langella megpróbálta utolérni a kolléganőjét, de az azt felelte, hogy hagyja békén. Nem sokkal később kivizsgálás indult az ügyben, a Netflix pedig telefonon közölte a színésszel, hogy mivel a forgatáson nem követte az intimitáskoordinátor utasításait, azonnali hatállyal felbontják a szerződését – írta a The Hollywood Reporter.

A művész bevallása szerint az volt a gond, hogy a koordinátor pontosan meghatározta, hogy hová rakhatja a kezét a kollégája testén. Erre Langella azt felelte, hogy szerinte ez teljesen abszurd, mert egy szerelmi jelenet ettől mechanikus lesz, holott annak az ösztönösség benyomását kellene keltenie.

„Igen, valóban ezt mondtam, és továbbra is így gondolom. Egy szerelmi jelenetet forgattunk. A kezek elhelyezésének törvényi szabályozása szerintem nevetséges, hisz megöli a spontaneitást”– tette hozzá Langella, aki rangidős színészként úgy érezte, hogy neki kell oldott, barátságos hangulatot teremtenie, így viccelődött is forgatások során, ami miatt szintén megvádolták.

„A kolléganődnek nem tetszett, hogy bébinek vagy édesemnek szólítottad, sőt, azt sem szívlelte, hogy megölelted vagy megérintetted a vállát. Nem csinálhatsz ilyet, Frank! Nem viccelődhetsz! Nem bókolhatsz! Nem érhetsz hozzá senkihez! Ez már egy új rendszer”

– idézte a színész a producer vádjait.

Langella elmondása szerint esélyt sem kapott rá, hogy megvédje álláspontját. Kérését, amelyben személyes beszélgetést kezdeményezett a meg nem nevezett színésznővel, elutasították, a rendező és a producer pedig nem válaszolt a leveleire.

„El lettem törölve. Csak így, egyszerűen. Elveszítettem egy izgalmas szerepet, a lehetőséget arra, hogy a jövőben fizetést kapjak, és talán a munkanélküliséggel kell majd szembenéznem. A Netflix három hónapnyi munka után menesztett úgy, hogy mindössze három hét maradt a forgatásból, és még csak mostanában kaptam volna meg a teljes díjamat a szolgálataimért. De ami a legszörnyűbb, hogy a hírnevemet bemocskolták” – fogalmazott a Deadline-nak a színész, aki szerint az ügy rá gyakorolt kártékony hatása felbecsülhetetlen.

„Az eltörléskultúra szöges ellentéte a demokráciának. Ellehetetleníti a beszélgetést és a vitát, de ami a legtragikusabb, hogy megsemmisíti az erkölcsi ítélőképességet.

Ez nem tisztességes, és a legkevésbé sem amerikai” – zárta gondolatait Langella, akinek alakítását kivágják a sorozatból, Bruce Greenwooddal pedig újraforgatják a jeleneteket.

Az eredetileg 2023-ra várt sorozat nagy valószínűséggel emiatt tovább késik – a forgatást eredetileg májusban fejezték volna be, ami június végére csúszott, de a színészcsere miatt vélhetően hónapokkal később készülhet el.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: Frank Langella / Matthew Eisman/Getty