Hódmezővásárhely polgármestere kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége, ahol többek között arról is beszélt, hogy miket tart hibának abból, amit a kampány alatt tett vagy mondott. De emellett szóba került a nemrég bejelentett pártalakítása is.

Augusztus vége felé alakulhat meg hivatalosan is a párt, Hadházy Ákos azt javasolta neki, hogy később csinálják meg, együtt – mondta Márki-Zay Péter a műsorban. Hozzátette:

az elmúlt másfél évben őket, civileket háttérbe szorították, ezért szükség van egy pártra.

„Szeretnének majd elindulni az európai parlamenti választáson is, hogy a civil jelöltek mögé be tudjanak állni, ahhoz kell egy párt” – mondta.

A 106 körzetben 12 jelöltjük volt, mégis bekényszerítették őket a hat párt egyikébe – jegyezte meg. Mint mondta, mindent meg fognak tenni azért, hogy a jelenlegi rendszer megbukjon, ebben eszköz lesz ez a párt is.

Megdöbbenve olvasta, hányszor a háta mögött döntöttek, mint mondta, rosszul is esett neki – reagált a Direkt36 oknyomozó cikkére.

Vállalja a felelősséget az ellenzék bukásáért,

szerinte hiba volt az „egyszerűbb hangvétel hiánya”, és az is, hogy sok félreérthető kijelentést tett. Szerinte sok döntést kellett hoznia, bármit is tett volna, valaki mindig csalódott volna. „Olyan modellt építettek fel, amit Hódmezővásárhelyen és az önkormányzati kampányban is kipróbáltak, és működött” – jegyezte meg.

Elmondta, hogy Karácsony Gergely stábja csinálta a kampányt, hálás azért, hogy ez a csapat beállt a munkába. Azért gondolták, hogy jó ötlet Karácsony visszalépése, mert őt majd nem lehet „összegyurcsányozni”, de az előny eltűnt, mert fél év alatt mégis „összegyurcsányozták” – írta meg az atv.hu.

2022Plusz: Márki-Zay-t az óvóbácsi kiléptette a csoportból. Gyurcsány törölte, mint korábban írtuk. Így összegyurcsányozva pedig aligha érdekel akárkit is!

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: ATV