A volt indexesek blogja beszámolt egy január eleji találkozóról, ahol Gyurcsány Ferenc nagyon keményen nekiesett Karácsony Gergelynek Márki-Zay Péter miatt. Korábban kiderült, hogy a baloldalon mindent a DK vezére dönt el. 

Idén január 3-án Budapest XI. kerületében, az MSZP Villányi úti irodájában gyűlt össze a hat ellenzéki párt vezetője. A találkozó célja az volt, hogy megbeszéljék az előttük tornyosuló problémákat, köztük azt, hogy Márki-Zayjal is egyre rosszabb lett a viszonyuk.

A problémákat Karácsony Gergely főpolgármester hozta szóba, és arról kezdett el beszélni, hogy rossz irányba mennek a dolgok.

„B..d meg, Gergő, te hoztad a nyakunkra ezt az embert, ez a te felelősséged” – az egyik résztvevő szerint Gyurcsány Ferenc ezekkel a szavakkal esett neki Karácsonynak – írta a volt indexesek blogja.

A DK elnöke arra utalt, hogy a főpolgármester visszalépése tette lehetővé az egyre inkább önjáróvá váló Márki-Zay előválasztási győzelmét. Bár mások is bekapcsolódtak a vitába, az alapvetően Gyurcsány és Karácsony között folyt. „Feriből akkor minden kijött” – mondta az egyik résztvevő.

A választási kampányban volt egy belső levelezési felülete a baloldali pártelnököknek. – írja a Telex. Az „Elnökök” elnevezésű Signal-csoportban április 4-én Márki-Zay Péter kapott egy olyan értesítést, hogy

„Gyurcsány Ferenc eltávolította önt ebből a csoportból.”

2022Plusz: Ebből is látszik ki is a főnök a baloldalon meg hogy milyen nagyszerű kohézió és szolidaritás tartja össze őket. „Testvér segítsd a lebukottakat”-mondhatnák szegény József Attilával, (aki nem győzte bánni, hogy egy gyenge pillanatában a komcsik közé keveredett.)

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: HírTV