A szoboravatás ellen tüntető román férfit nagyon meglepte a magyar püspök gesztusa.

A Maszol.ro videón örökítette meg, ahogy Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke pusztán két arcra adott csókkal nyugtatott le egy román nacionalistát Gyulafehérváron.

A férfi tulajdonképpen egyedül tüntetett a Magyar Református Egység napján, amelynek alkalmából egy egész alakos Bethlen Gábor-szobrot lepleztek le.

A portál arról számolt be, hogy a kiabálás akkor halkult el, amikor Balog Zoltán közel lépett a férfihoz (a videón nagyjából 3:30-nál), és két csókot adott az arcára. Erre a tüntető kissé céltalanul eltántorgott, mintha el is felejtette volna a váratlan gesztus hatására, hogy tulajdonképpen mit keresett ott.

Az eseményen jelen volt Novák Katalin köztársasági elnök is – írta meg a Maszol.

Forrás: mandiner.hu. Nyitó képünk képernyőkép.

2022plusz frissítés: mint később kiderült az egyszemélyes tüntető, aki talpig népviseletbe öltözött, a magyar köztársasági elnököt akarta provokálni.  Călin Matieş, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa először egy virágot és egy román színű kokárdát nyújtott át Novák Katalinnak, majd azt mondta neki: „Erdély román föld volt és mindig is az marad!„ – számolt be róla a Főtér erdélyi hírportál.

Călin Matieș meg sem hallgatta, mit mond a magyar államfő arról, hogy reméli, a két nép békében élhet Erdélyben, előkapott egy Avram Iancut ábrázoló képet, és Bethlen Gábor szobra elé helyezte.

A jelenlévő gyulafehérvári polgármesternek felrótta, hogy 150 évvel Avram Iancu halála után a román nemzet hősének kellene szobrot állítani.

A Főtér beszámolója szerint Deák Árpád nagyváradi szobrászművész impozáns alkotása olyan tekintélyt parancsolóan ábrázolja Bethlen Gábort, Erdély nagy fejedelmét, hogy meg lehet érteni, miért jutott egyesek eszébe, hogy Avram Iancunak is kellene egy hasonló – ha nem nagyobb – szobor a gyulafehérvári várban.

Forrás 888.hu, foter.ro