Az ukrán-magyar határszakaszon 6092 ember lépett be szombaton Magyarország területére, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5484-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleményében azt írták, a beléptetettek közül a rendőrség 414 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért. Továbbá a közlemény kitér arra is, hogy az ukrajnai háború elől szombaton 427 ember, köztük 170 gyermek érkezett Budapestre vonattal. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt közölte vasárnap a police.hu oldalon, hogy a Készenléti Rendőrséggel és rendőrjárőrképzésben részt vevőkkel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket, a feladatokban pedig támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival– áll a közleményben.

Forrás: MTI/PestiSrácok

Kiemelt kép: MTI