Befejeződtek az 1848. március 15-ről szóló nagyszabású, látványos magyar film, a Most vagy soha! forgatásának soproni felvételei.

A stáb több mint két hetet töltött a nyugat-magyarországi városban, ahol számos akciójelenetet rögzítettek, köztük azt a látványos momentumot, amikor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia az emeleti albérletükből az ablakon át kiugorva menekülnek a nyomukban járó osztrák titkosrendőr és martalócai elől.

A budapesti Dohány utcát „megformáló” soproni utcát aprólékos műgonddal igazították az 1848-as állapotokhoz, aminek megfelelve teljes hosszában beborították sárral a területet, amit a stáb ott tartózkodása alatt két alkalommal is végre kellett hajtani. Május közepére ugyanakkor minden ide tervezett jelenetet sikerült rögzíteni. A stáb innen Esztergomba, majd Komáromba megy tovább, és folytatja az augusztus végéig tartó forgatási munkálatokat.

Forrás: origo.hu