A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk! – közölte szerdán, közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, aki egy rezsivédelmi és honvédelmi alap létrehozását jelentette be.

A háború elhúzódik. A brüsszeli politika nem javul, ez együtt drasztikus áremelkedéshez vezet. Ma a rezsicsökkentés védi a családokat, de az energia ára tovább emelkedik. A kormány létrehoz egy rezsivédelmi és honvédelmi alapot – jelentette be a miniszterelnök.

Ebből fizetjük a rezsicsökkentés és a honvédség megerősítésének költségeit – folytatta.

Kötelezzük a bankokat, a biztosítókat, a nagy kereskedelmi láncokat, az energiaipari, a telekommunikációs vállalatokat és a légi társaságokat, hogy extra profitjukat ebbe a két alapba fizessék be – ismertette a kormányfő. Kiemelte, az intézkedések 2022-re és 2023-ra vonatkoznak.

Akik ebben a háborús helyzetben extra haszonra tesznek szert, azokat arra kérjük, azoktól elvárjuk, hogy segítsék az embereket, és járuljanak hozzá az ország védelmi költségeihez – hangsúlyozta.

Ahogy vállaltuk, a családokat, a nyugdíjasokat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést az elhúzódó háborús helyzetben is meg fogjuk védeni.

A miniszterelnök azt mondta, hogy az intézkedés további részleteit a csütörtök 14.30-tól kezdődő Kormányinfón ismertetik.

Forrás: hirado.hu