„A menekülő orosz katonákat is gyakorlatilag leszedik” – fogalmazott az ATV műsorában Sváby András.  Kiderült: egy számítógépes játék felvételeit kommentálta.

Az ATV Heti Napló című műsorának egyik adásában Sváby András vendége Rácz  András Oroszország-szakértő volt, akivel a műsorvezető fegyverkezési szempontból vizsgálta az orosz-ukrán háborút. A műsorban azonban Sváby egy olyan felvételt taglalt, amely az ATV videója alatti kommentelők, valamint a lapunk által megkérdezett szakértő szerint is egy számítógépes játékból származik.

Mint a műsorvezető fogalmazott: „abból az elképesztő videóhalmazból, amit kapunk a különböző csatornákon keresztül, leválogattunk most négy-öt videót, ezt elküldtük önnek, tehát fel tudott ezekből készülni, ebből kérem szépen az első videót, hogy mutassuk meg. Itt azt fogjuk látni pillanatokon belül, […] hogy egy bayraktán vagy több bayraktán drónról lövik az orosz tankokat.”  (A műsorvezető itt vélhetően a Bayraktar TB2, pilóta nélküli harci repülőgépekre gondolhatott – a szerk.)

A felvétel bemutatása közben Sváby András a háttérben hangsúlyozza: „elképesztő pontossággal lövik ki ezeket a harckocsikat, utána azt is lehet látni, hogy a menekülő orosz katonákat is gyakorlatilag leszedik”.

Hozzátette: „különben megrázó ez a felvétel, attól függetlenül, hogy az ember most melyik oldalnak szurkol, vagy melyik oldalnak drukkol, hiszen itt emberek vannak, emberek halnak meg”. Mint a műsorvezető fogalmazott: „ezeknek a videóknak az eredetét nem tudjuk ellenőrizni,

Sváby András ezt követően arról kérdezte Rácz András szakértőt, hogy Oroszország felkészült-e ezekre „a modern hadviselő eszközökre, mondjuk a Bayraktán-drónokra”. Rácz András a videó valódiságáról nem szólva, a kérdésre válaszolva elmondta: az oroszok „tudták, hogy van az ukránoknak ilyen.”

Az ATV adásának említett részletét az alábbi videóban nézheti vissza:

A Mandiner teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Béres Sándor

Kép: Youtube