A 800 éves templomot a felújítás és a március 15-i hivatalos átadás után május 28-án, szombaton délben Ternyák Csaba egri érsek megáldotta és felszentelte az oltárt.

A szentmise kezdetén a főpásztort és a híveket Kertész Ferenc plébános köszöntötte. Ternyák Csaba arról beszélt, a templom legigazibb dísze, ha tele van hívekkel.

A főpásztor megáldotta a templomot, és felszentelte az oltárt.

Beszédében úgy fogalmazott: Isten az ember örömét akarja, Ő és Jézus elküldi a Lelkét, ez a legnagyobb ajándék.

A szentmise végén Koncz Zsófia, a térség, Tokaj-Hegyalja országgyűlési képviselője is köszöntötte az érseket és a bodrogkeresztúriakat. Azt mondta, Szent István országaként büszkék lehetünk, hogy a jelenkorban is templomokat építünk és újítunk fel.

Forrás: Magyar Kurír

Forrás: Magyar Kurír

Bodrogkeresztúr temploma 1220 körül épült, ez a település legrégebbi épülete. Az elmúlt két évben mind a külső homlokzat, mind a belső falfelület felújítása megtörtént, az épület statikai megerősítésére is szükség volt, mely lapmegerősítésből és a boltozat falvarrásából állt. A felújítás során a tetőszerkezet megerősítése és a beázások megszüntetése, a cseréphéjazat részleges cseréje valósult meg, a tornyon új bádogfedés készült, a meglévő ajtók és ablakok mintájára részben új nyílászárók készültek, illetve restaurálták ezeket.

A festőrestaurátorok a falkutatás során

egy korábbi oltár elbontása után páratlan értékű középkori falképeket találtak. A koruk a 15-16. századra tehető. Három egészalakos szent található a falakon, illetve előkerültek a diadalíven középkori részletek és további figurális töredékek, továbbá egy évszám is, ami a templomépítés történetében páratlan jelentőségű.

Ilyen falképletet Magyarországon már szinte lehetetlen találni ilyen jó állapotban, páratlan műértékkel bír.

Ahhoz, hogy a templom átfogó műemléki helyreállítása megtörténjen, ezeket a falképeket restaurálni kellett. A páratlan művészettörténeti kincs Szent Katalint és Szent Miklóst, a harmadik kép pedig Szent Ambrust ábrázolja, utóbbi ábrázolás megfejtésére több művészettörténészt is felkértek. A képek restaurálását Fabó Éva, Nemessányi Klára és Boromisza Péter restaurátorok készítették.

Forrás és kiemelt kép: Magyar Kurír