Túlzás nélkül franciagyűlölő oktatási minisztert nevezett ki Macron francia köztársasági elnök. Egy hónap múlva parlamenti választások lesznek Franciaországban, és Macron fél a szélsőbaltól.

Amíg ugyanis a jobbközép pártok – engedelmeskedve a több évtizedes ideológiai terrornak – nem lépnek koalícióra a legerősebb ellenzéki párttal, a radikális jobboldali Marine Le Pennel, a baloldal összeállt. Vezetőjük az antiszemita, kommunista Jean-Luc Mélenchon. Így Macron a szélsőbaltól fél leginkább, ezért nevezett ki szocialista miniszterelnököt (egy hónapra, a választásokig), és ezért adta az oktatási minisztériumot egy szenegáli-francia szélsőbaloldali politikusnak. Pap Ndiaye (a fenti képen) korábban gyűlölettel beszélt a „fehér heteroszexuális férfiak” társadalmáról. 

A nemrégiben leváltott miniszter konfliktusa Macronnal akkor kezdődött, amikor Samuel Paty 2020 októberében, a lefejezett történelemtanár brutális meggyilkolása után egyértelműen állást foglalt a radikális iszlám francia közoktatási intézményekből történő kiszorítása és a hagyományosan komoly értéknek számító véleményszabadság mellett. Paty „bűne” az volt ugyanis, hogy szólásszabadság óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak, akit ezért egy radikális muszlim migráns a nyílt utcán, nappal, kegyetlen brutalitással lefejezett. De Jean-Michel Blanquer volt az is, akinek volt bátorsága azt mondani a muszlim kendő iskolai viseléséről szóló vita során, hogy annak „semmi helye nincs a francia társadalomban”.

A Chirac- és Sarkozy-követő Blanquier klasszikus, katolikus hátterű tanulmányaihoz képest utódja, a szélsőbalos, kommunista eszméken szocializálódott Pap Ndiaye a franciaországi és az amerikai „feketék helyzetének” összehasonlításával foglalkozott hosszú ideig, erre építette pályafutását is és 2008-ban még esszét is írt erről a témáról.

Később „tovább fejlesztette” ideológiáját és arra a következtetésre jutott, hogy Franciaországnak sürgősen fel kell nyitnia a szemét saját „strukturális rasszizmusával” szemben. Ezzel a megközelítéssel Ndiaye nem csinált mást, csak az Amerikából importált dekolonializmus egyik kulcsfogalmát ültette át a francia közbeszédbe és társadalomba, és utat nyitott egyebek mellett az eltörlés kultúrájának és a szélsőséges wokizmus eszméinek Franciaországban.

Az Origo teljes cikke itt olvasható.

Kép: AFP