Megdöbbentő, valóban tényfeltáró riportot közölt a Le Figaro a szombati botrányos Bajnokok Ligája-döntő körülményeiről. Ebből kiderül: migránshordák garázdálkodtak a stadion körül, nőket próbáltak megerőszakolni, kislányokat akartak levetkőztetni, ezért kezdődött több mint fél órával később az egész világon várt mérkőzés. És mindebből az is következik, hogy hazudott az európai fociszövetség, az UEFA, és hazudott a francia rendőrség is: nem a liverpooli szurkolók csináltak botrányt, nem miattuk nem kezdődött időben a meccs.

„Láttam, hogy nőket összefogdosnak bandákba verődve”, ezt mondta több szemtanú is a Le Figarónak a BL-döntővel kapcsolatban. A francia médiumokhoz szokatlan nyíltsággal

SAINT-DENIS ÉS BARBES BANDÁIRÓL ÍRNAK, AMI MAGYARUL ANNYIT JELENT: BŰNÖZŐ, ILLEGÁLIS MIGRÁNSOK EZREI.

Franciaország két legfélelmetesebb, bevándorlókból álló bandája a Barbes, illetve a Saint-Denis. Ráadásul mindkettő igen közel van a Stade de France-hoz, ahol a BL-döntőt játszották. Barbes két metrómegálló távolságban van egy átszállással, Saint-Denis pedig helyben van. Ott a stadion.

Rengeteg jeggyel rendelkező Liverpool-szurkoló be sem jutott a meccsre

Nagyjából ötszáz métert kellett a bűnözőknek sétálniuk, és máris francia, angol és spanyol lányokat, nőket fogdoshattak. És rabolhattak ki, mert a Figaro erről is ír.

A Real Madrid egyik szurkolója arról beszélt a Figarónak, hogy látott egy 12 éves kislányt zokogni, mert szexuálisan zaklatták. A bűnözők 30-40 fős bandákba verődtek, és megtámadtak madridi családokat – a nőket összefogdosták, és akit tudtak, azt kirabolták.

Az AFP videójából készült képen a stadion melletti botrányról. FORRÁS: AFP/MARYAM EL HAMOUCHI

Mások arról beszélnek, hogy a Liverpool és a Real szurkolói egymást védték a migránsbandáktól, akik teljesen nyíltan próbáltak rabolni és nőket erőszakolni. Több embert ököllel kegyetlenül összevertek.

A 20 Minutes spanyol napilapnak egyébként Real-szurkolók arról beszéltek, hogy

LÁTTAK MEZTELENRE VETKŐZTETETT ÉS KIRABOLT LÁNYOKAT IS.

A 2015-ös, kölni, nőket erőszakoló migránsbűnözéses éjszakát felidéző estéről a francia állam hallgatni próbált. Hamarosan parlamenti választások lesznek, Macron elnök számít a szavazójoggal rendelkező muszlimokra és fél a szélsőbaltól is, így a francia rendőrség – legalábbis eddig – megpróbált a gyalázatos szombat éjszakáról nem tudomást venni. Az UEFA-n pedig csodálkozni sem érdekes – az európai fociszövetség csak a csodálatos-gyönyörű-meseszép gólokkal szeret foglalkozni.

Forrás: Origó

Kiemelt kép: AFP/MARYAM EL HAMOUCHI