A közös célunk az, hogy béke legyen, s a béke lehet a közös európai jövő garanciája – mondta Novák Katalin köztársasági elnök pénteken, Wolfgang Schäuble volt Bundestag-elnököt méltató beszédében Berlinben.

Wolfgang Schäuble az Európai Unión belüli magyar-német partneri együttműködéshez történő hozzájárulása, valamint a tagállamok egyenlőségét hirdető alapelv iránti elkötelezettség jegyében végzett mértékadó politikai munkája elismeréseként vehette át a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést a magyar köztársasági elnöktől.

Novák Katalin a berlini magyar nagykövetségen tartott ünnepségen kiemelte: Magyarország nem Kelet és Nyugat között ingázó kompország, hanem szilárd helye van Európa közepén. „Európa nincs Magyarország nélkül, de Magyarország sincs Európa nélkül. Ahogy Németország nélkül sincs Európa, és Németország sincs Európa nélkül. A mi közös jövőnk Európában van” – hangsúlyozta Novák Katalin, hozzátéve: a közös célunk az, hogy béke legyen, hiszen a békevágy miatt jött létre az Európai Közösség, és a béke lehet a közös európai jövő garanciája.

Most, a hatodik szankciós csomagban történt megállapodás után elsősorban a béketeremtésre kell koncentrálnunk, nem azon gondolkodni, hogy a szankciós politikában lépjünk-e tovább – mutatott rá az államfő.

Wolfgang Schäuble, a német szövetségi parlament (Bundestag) leghosszabb ideje – ötven éve, 1972 óta – szolgáló képviselője. Volt kancellária-miniszter, belügyminiszter és pénzügyminiszter, pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) parlamenti frakcióvezetője, 1998-tól 2000-ig a párt elnöke, 2017-től 2021-ig pedig a Bundestag elnöke. Wolfgang Schäuble azon politikusok közé tartozik, „aki nemhogy nem változott, de rólunk is képes elhinni, hogy mi sem változtunk” – húzta alá Novák Katalin, hozzátéve, hogy „ma is ugyanazok a magyarok vagyunk, akik 1848-ban, 1956-ban és 33 évvel ezelőtt küzdöttek a szabadságukért”.

Kifejtette: a magyarok identitásukhoz az is hozzátartozik, hogy „nyelvileg, kulturálisan és sokszor politikailag is egyedül vannak. Éppen ezért is különösen fontosak azok a barátok, akik ha nem is értenek bennünket mindig, de egyenrangú partnerként folytatják velünk a vitákat, és nem tudják elképzelni nélkülünk Európa jövőjét”.

„Wolfgang Schaubléban ezt a barátot tiszteljük évtizedek óta, a mai napig” – hangsúlyozta a köztársasági elnök, idézve egy interjúból, amelyben a német politikus kiemelte, hogy „Németországnak és Európa régi uniós országainak is kölcsönös tisztelettel kell az új tagországokhoz viszonyulniuk, úgy kell fellépni, hogy a másik félnek legalább olyan jó érvei vannak és ugyanúgy igaza lehet, mint nekünk”.

„Azzal a mondatával is egyetértünk, hogy aki az európai egységet a nemzeti identitás iránti igénnyel szemben megpróbálja kijátszani, nem erősíti, hanem gyengíti Európát” – tette hozzá Novák Katalin az ünnepségen, amelyen diplomaták és Bundestag-képviselők mellett részt vett számos vezető német politikus is, köztük Bärbel Bas, a Bundestag elnöke és Rita Süssmuth korábbi parlamenti elnök.

A köztársasági elnök a kitüntetett pénzügyminiszteri munkájával kapcsolatban kiemelte: Wolfgang Schäuble „megtanította Európának, így nekünk is, hogy szigorú költségvetési fegyelem mellett sem kell lemondanunk az ország számára legfontosabb célok megvalósításáról”. A 2010 óta elért magyarországi eredmények azt mutatják, hogy „mi nem csak megértettük és megtanultuk a leckét, de be is bizonyítottuk, hogy a Schäuble-tézis a gyakorlatban is működik” – húzta alá Novák Katalin, a többi között rámutatva, hogy tíz év alatt egymillió munkahely jött létre, javult a gazdasági versenyképesség, csökkent a munkanélküliség, dinamikusan növekedik a hazai össztermék (GDP).

Az államfő hozzátette, hogy mindeközben a családokat a középpontba helyező politika révén a felére csökkent az abortuszok száma, egyre kevesebb a válás, nő a gyermekvállalási kedv, és Magyarország a házasságkötések számát tekintve ma már „Európa-bajnok”.

Wolfgang Schäuble a kitüntetés átvétele után elmondott beszédében kiemelte, hogy az európai népeknek mind megvannak a saját hagyományaik és meggyőződéseik, de csakis összefogással, közösen lehetnek sikeresek a 21. században. Mint mondta, politikai pályafutása során mindig kiállt azért, hogy „Európában mind egyenrangúak vagyunk”.

„Ez azt is jelenti, hogy mindenkinek be kell tartania a közösen alkotott szabályokat, és olyan meggyőződéssel kell vallania a szabadságon alapuló jogállamnak és a demokráciának a világon sokhelyütt erősen vitatott alapelveit, hogy Európa ”a remény forrása„ maradjon mindazoknak, akiknek nincs lehetőségük ezen elvek szerint élni – húzta alá Wolfgang Schäuble.

Magyarországhoz fűződő viszonyáról kiemelte, hogy 1956-ban a legnagyobb tisztelettel és részvéttel figyelte a magyarok forradalmát. A többi között hozzátette, hogy a magyarok már a nyolcvanas években, a kommunista diktatúra utolsó szakaszában ”a saját útjukat járták„, az 1989-es határnyitásra utalva pedig kiemelte, hogy a magyaroknak igen nagy érdemeik vannak abban, hogy megvalósulhatott az újraegyesítés, és így elkezdődhetett ”a német történelem talán legboldogabb korszaka„.

Pénteken véget ért kétnapos hivatalos berlini látogatásán Novák Katalin egy sor találkozón vett részt. Többek között megbeszélést folytatott Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnökkel és Barbel Bas Bundestag-elnökkel is.

Forrás: MTI

(Címképen: Frank-Walter Steinmeier német államfő és Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: MTI/Bruzák Noémi)