Az infláción túli gazdasági válság is összefüggésben van a háborúval, és ezért kellett létrehozni egy honvédelmi és rezsivédelmi alapot, a rezsi lényegesen nagyobb terhet jelent a magyar családoknak, mint a nyugatiaknak, ezért is volt fontos küzdelem az olaj ügyében – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Orbán Viktor kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, az elmúlt öt hétben kormányt kellett alakítania, ezért nem adott interjút a közrádiónak. El kell gondolnia az embernek a következő évet, ezért volt egy háromnapos kormányzati ülés – tette hozzá. Arra jutottak, hogy 2023-ban is a bizonytalanságok és a szorongások lesznek a dominánsak.
A háború legfontosabb következménye, hogy nem húzhatjuk ki magunkat a következményei alól, így az infláció alól sem.
A kormányfő szerint háborús infláció van, és ez így marad jövőre is. Az infláción túli gazdasági válság is összefüggésben van a háborúval, és ezért kellett létrehozni egy honvédelmi és rezsivédelmi alapot – tette hozzá. A rezsi lényegesen nagyobb terhet jelent a magyar családoknak, mint a nyugatiaknak, ezért is volt fontos küzdelem az olaj ügyében – tette hozzá.
A családvédelem szinonimája a rezsivédelem – jelentette ki.
Orbán közölte, hogy mintegy 100 ezer kisvállalkozó benne marad a rezsicsökkentésben.
A miniszterelnök elmondta, hogy a családokat és a kkv-k egy részét tudják bent tartani a rezsicsökkentésben a mostani helyzetben. A gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterek szerint a különféle árstopok 5-6 százalékponttal csökkentik az inflációt. Csak Magyarországon nem lehet megfékezni az inflációt, mivel ezt letörni csak a béke tudja.
Csak a magyar kormány beszél békéről, és nem kellene finanszírozni a háborút – mondta. Orbán szerint, ha bevezetik a gázembargót, akkor az egész európai gazdaság tönkre fog menni. A háborús uszítókat vissza kell szorítani, Soros György az egyik legfőbb alakja ennek.
A miniszterelnök kijelentette, hogy most nincsen normális állapot, háborús helyzet van. Próbálom meggyőzni Brüsszelt arról, hogy rendkívüli helyzet van, és az általános szabályoktól kötelező eltérni.
Ha nem lenne benzinár-sapka, akkor 700-900 forint körül lenne a benzin litere.
Az unió lássa be, hogy rendkívüli helyzet van, és értsék meg, hogy a háborús zónához közeli országokban rendkívüli lépések kellenek – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarország keményen állta a sarat az olajembargó ügyében. A józan ész győzött, és sikerült meggyőzni a kormányfőket arról, hogy Magyarországra teljesen más szabályt kell kialakítani, mint a tengerpartokkal rendelkező államokra.
Nagyon kevés ország van olyan stabil politikai helyzetben, mint Magyarország – tette hozzá. A baloldal elfogadta volna az olajembargót, támadják az árkorlátozó intézkedéseket, ha ők nyertek volna, akkor ott állnánk, ahol a többi ország. Most friss felhatalmazása van a kormánynak, de ez nem a baloldal évadja – tette hozzá.
Forrás: Magyar Hírlap
Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda