A 93. Ünnepi könyvhéten került bemutatásra a Nemzeti Emlékezet Bizottságának legújabb kötete, amely a Célkeresztben – Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása címen érhető el a könyvesboltokban.

A könyv, egy korábbi nemzetközi konferencia szerkesztett előadásait tartalmazza. A kötet elsőnek angol nyelven jelent meg a Libreria Editrice Vaticana jóvoltából, amely Ferenc pápához is elkerült, aki köszönő levelében méltatta Mindszenty József alakját.

A kötet egyik szerkesztője Fejérdy András elmondta, hogy nem csupán Mindszenty Józsefet, hanem a példáján keresztül szerették volna bemutatni az egész korszakot. Ugyanis a második világháborút követően, amikor Közép-Európa a Szovjetunió érdekszférájába került, akkor annak államaiban hasonló folyamatok indultak meg – emelte ki a kötet egyik szerkesztője.

A kötetben a főpásztorok kihívásokkal teli életét kívánták bemutatni.

Földváryné Kiss Réka a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke a könyvbemutatón elmondta, hogy a most megjelent magyar nyelvű kötet nem csak a katolikus egyház emblematikus alakjait mutatja be, hanem több más felekezetét is. Emlékeztetett arra, hogy a hazai kommunista hatalom minden eszközt megragadott, hogy lejárassa például Ordass Lajos evangélikus vagy éppen Ravasz László református püspököket is. Elmondta, hogy a protestáns felekezetek előbb kezdték meg a párbeszédet a fennálló kommunista hatalommal, bízva abban, hogy így az evangélium hirdetéséből nem kell engedniük.

A kötet másik szerkesztője Wirthné Diera Bernadett kiemelte, hogy maga a Mindszenty-per belföldön és külföldön is elrettentő erővel bírt, mert a hatalom ezzel mutatta meg, hogy bármit megcsinálhat. Bárkit lejárathat és tönkre tehet. A hatalom minden egyházi vezetőt, vagy így vagy úgy, de ki akart iktatni. A keresztény hitet védő egyházi vezetőkkel mindenütt ez történt Jugoszláviától–Csehszlovákiáig.

Tóth Gábor írása a Vasárnap.hu portálon jelent meg.