Megható ünnepségsorozat helyszíne volt vasárnap délben és kora délután Kézdivásárhely. A felső-háromszéki város református templomának felújítási munkálatait mutatták be, ezt követően a felújított felekezeti óvoda, majd a református kollégium új osztály- és tornatermét áldották meg, a kollégium pedig felvette Erdély híres református püspökének, Csiha Kálmánnak a nevét.

A felújítások a magyar állam hathatós anyagi segítségével valósultak meg. A több mint négy órát tartó ünnepségsorozat a református templomban hálaadó istentisztelettel kezdődött, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét és mondott beszédet. A zsúfolásig megtelt református templomban megtartott istentisztelet végén Beder Imre kézdivásárhelyi parókus lelkipásztor felsorolta azon hazai és anyaországi vendégek nevét, és mondott köszönetet mindazoknak, akik hozzájárultak a templom felújításához, a több száz főt számláló gyülekezet pedig minden nevet a reformátusoknál szokásos kopogással üdvözölt.

Ezt követően Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője mondott ünnepi beszédet.

„Ma, az erdélyi református világ tekintete Kézdivásárhelyre szegeződik. Arra a többszörös ünnepre, amely egyszerre öleli át a templomot és az iskolát, az elődök előtti tisztelgést és a jövő nemzedékre való odafigyelést. A város és a közösség nagy ünnepe ez, és természetesen most is – mint erdélyi létünk bármely jelentős pillanatában – minden összefügg mindennel. Azt már tudtuk, hogy a templom és az iskola elválaszthatatlan egységet alkot. Ezen egységnek pedig ma különös jelentősége is van. Mert e hely a református egyház keleti végvára, ahol keleti végvárnak számít a felekezeti oktatás is. (…) Itt, a végeken tehát ma megújult templomot, megújult óvodát, kibővített iskolát adunk át az utánunk jövő nemzedéknek. Megőrzésre és megerősödésre, gyarapodásra és hitbéli kiteljesedésre adjuk. Mert aki templomot épít, az iskolát is épít, közösséget és közösségi intézményt épít. Közösségeink intézményei ezáltal a lehető legbiztonságosabb helyre kerülnek: egyházaink kebelébe, oda, ahová történelmünk során mindig is tartoztak. Oda, ahol tankönyv imakönyv is. Ahol évezredes hitvilágunk egybefonódik évezredes oktatásunkkal. Kapukat nyitunk. Templom, óvoda, iskola kapuit. Minden kapu bevezet bennünket valahova, és van úgy, hogy pontosan nem is tudjuk, mi vár reánk odabent. E kapukon belépve viszont pontosan tudjuk, hogy hová tartunk. Egyik kezünkben az énekeskönyv, másikban gyermekeink keze – így óv meg bennünket a templom és az iskola, így kovácsolódik eggyé és erősödik meg bennünk az Istenbe vetett hit a gyermekeink jövőjébe vetett hittel” – fejtette ki ünnepi beszédében a főosztályvezető….A templomi ünnepség a himnusz eléneklésével zárult.

A templom tőszomszédságában felújított felekezeti óvoda egy ékszer lett, ahol Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója szerint a pedagógusok mellett a szülők isten kezébe helyezhetik gyermekeiket. Köszöntő beszédet mondott Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere, majd a az óvodások zenés-verses programja után a jelenlévők megcsodálhatták a romjaiból újraépített tanintézményt.

Erdély híres református püspökének, az 1990 utáni változásokat követően a református iskolahálózat újraalapítójának, dr. Csiha Kálmánnak a nevét vette fel a kézdivásárhelyi református kollégium. Az iskola udvarán tartott ünnepségen Farkas Ferenc iskolaigazgató elmondta, hogy az első osztályok 1990-ben alakultak, a tanintézmény pedig 1998-ban lett önálló, és azóta Erdély legjobb középiskolái között tartják számon. Fotó: Pinti Attila A folytatásban ünnepi beszédet mondott Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke és Szentgyörgyi Zsombor tiszteletes.

Kató Béla püspök fontosnak tartotta megjegyezni, hogy „ebben az iskolában nem csak református diákok, hanem, többségben katolikus fiatalok tanulnak”. A Kézdivásárhelyen megvalósított munkálatok, a templom és a tanintézmények felújítása, bővítése az anyaország anyagi segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg – emelte ki minden felszólaló.

„Az iskola a tizenöt éve elhunyt és oly meghurcolt sorsú Csiha Kálmán püspök nevét veszi fel, aki életének utolsó éveiben tiszteletbeli püspökként az egész Kárpát-medence közösségeihez vitte az összetartozás, a megmaradás és a hit üzenetét. És hát a koncepciós börtönéveknek hol máshol lehetne a legtisztább és egyben lefájóbb értelme, ha nem itt, Kézdivásárhelyen. Csiha Kálmán most elhozta nekünk a jövőbe mutató üzenetét. Rombolhatnak mások falakat vagy emberi lelkeket, mi mindig újjá tudjuk azokat építeni. Itt, közel kétszáz éve tűzvész volt, háború és megszállás is volt – de a közösség mindig újjáéledt, újjáépítette önmagát és városát. Múltunk, jelenünk és jövőnk egyaránt Isten kezében van, akitől azt is megtanultuk, hogyan kell és hogyan érdemes építkezni – bármi volt a múltban, bármi van a jelenben, vagy bármit is hozzon a jövő. Csiha Kálmán ezzel az Istentől kapott ajándékkal, az építkezés erejének üzenetével tölti be ma az iskolát, és tölti fel azt a közösséget, mely erős tud lenni és erős is akar maradni. Amint azt a mai ünnepség mottójául szolgáló zsoltárvers is mondja: »Ha az Úr nem építi házát, hiába fáradoznak az építők. Ha az úr nem őrzi a várost, hiába óvják az őrök«” – hangsúlyozta Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője.

A fotókkal gazdagon illusztrált teljes írás a szekelyhon.ro portálon olvasható.

(Címkép: szekelyhon.ro/Pinti Attila)