Egy különleges eseményt szeretnénk ajánlani szíves figyelmébe, amelyre június 22-én (szerdán), 18 órakor kerül sor a Lengyel Intézetben. A tátrai futárok nyomdokain” című projekt folytatásáról van szó, amely a “Radosław Alakulat” Történelmi Társaság hagyományőrző csoport kezdeményezése.

A projekt résztvevői második alkalommal, idén is útnak indulnak a Tátrából, tisztelegve ezzel a Lengyel Földalatti Állam hősies futárai előtt, valamint megemlékezve a lengyelek heroikus erőfeszítéséről annak érdekében, hogy fennmaradjon a kapcsolat és kommunikáció a megszállt ország és a lengyel emigráns kormány között.

A magyarok támogatása nélkül a tátrai futárok tevékenysége nem valósulhatott volna meg. Éppen ezért a szervezők a projekt idei folytatásában a lengyel és a magyar nemzet II. világháború során tapasztalt rendkívüli együttműködésére szeretnék helyezni a hangsúlyt. A budapesti Lengyel Intézetben megrendezésre kerülő “A remény határai” című kiállításmegnyitó és a hagyományőrző csoportok előadásában látható élő történelemóra lesz az esemény megkoronázása.

Program:

  • Élő történelemóra lengyel és magyar hagyományőrző csoportok előadásában, II. világháborús lengyel katonai egyenruhák – mind a reguláris seregben, mind a Lengyel Földalatti Állam konspirációs alakulataiban szolgáló katonák egyenruháinak és fegyvereinek bemutatásával egybekötve.
  • “A remény határai” című tablókiállítás megnyitója.

 

Bővebb információ: https://instytutpolski.pl/budapest/2022/06/15/a-tatrai-futarok-nyomdokain-ii-resz/