Pikó András polgármester hosszú idő után elismerte: tarthatatlan a hajléktalanhelyzet Józsefvárosban. Ugyanakkor a fedél nélküliek tömeges betelepítését az elmúlt két évben éppen, hogy maga a polgármester szorgalmazta – írja a Bors.

Lakossági fórumot tartott a józsefvárosi önkormányzat a Népszínház negyedben élőknek, amelynek fő témája a tereket elárasztó hajléktalanok voltak. Az emberek többsége a közbiztonságra és a hajléktalanokra panaszkodott.

Pikó András polgármester szerint a hajléktalanok az ország minden tájáról jönnek a fővárosba, illetve Józsefvárosba, ahol a legtöbb ellátó működik. Igaz, a szervezett betelepülést segítő szervezetek többségét éppen maga a polgármester támogatja, ezáltal saját maga csábítja a kerületbe a hajléktalanokat.

Pikó a mostani fórumon elmondta,

a megoldást nem látja, de azt már igen, hogy tarthatatlan állapotok uralkodnak.

A hirtelen jött beismerés azért különösen érdekes, mert május 11-én a Magdolna-Orczy negyed lakóinak szervezett fórumon a polgármester még azzal büszkélkedett, hogy „egyre kevesebb és kevesebb a hajléktalan ember a köztereken” – emlékeztet a Bors.

Május 10-én indítottak petíciót az elkeseredett józsefvárosi lakók, mivel

elegük lett a kerületet ellepő, agresszív hajléktalanokból, valamint a kerület és a főváros vezetéséből,

akik nemcsak, hogy nem tesznek semmit a probléma kezeléséért, de támogatják is a fedél nélküliek tömeges beáramlását Józsefvárosba. A petíció szövegét – amelyben

a hajléktalanellátás teljes átalakítását követelik Budapesten

– összesen 107 politikusnak és újságírónak küldték el, valamint 77 szociális munkásnak. A címzettek között volt Pikó András, VIII. kerületi polgármester és Karácsony Gergely baloldali főpolgármester is. A petíció elindítója 34 nap alatt mindössze 4 választ kapott, köztük Pikó Andrásét, aki két sort írt vissza, hogy nem érdekli a petíció. Karácsony Gergely pedig egyáltalán nem válaszolt.

Forrás: Bors , Origo

Kiemelt kép: Illusztráció / Fotó: MH/Papajcsik Péter