Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője Facebook-on tett közzé egy videót, amelyben megkéri Novák Katalin köztársasági elnököt, hogy vegyen részt a Pride rendezvények egyikén, ezzel is szimbolizálva a nemzet egységét.

Barabás Richárd egyébként még 2015-ben coming outolt, egy bejegyzésben adta hírül homoszexualitását. A politikus kicsit sem szimpatizál a keresztény-konzervatív kormányzati intézkedésekkel, mégis szereti hangoztatni a krisztusi tanításokat annak ellenére, hogy ő magát nem tartja vallásosnak.

Ilyen módon Novák Katalint a Pride-ra hívni olyan, minha azt kérnénk Barabás Richárdtól, hogy a keresztény választók képviseletének tisztelete jeléül vasárnaponként jelenjen meg a templomban.

Persze kitűnő politikai húzás ilyen módon provokálni a korábban családokért felelős új államfőt, csak éppen a köztársasági elnökünk Márki-Zay Péterrel ellentétben nem csak otthon keresztény, hanem az utcán is. Ennek értelmében, ha Novák Katalin nem jelenik meg a Pride valamely rendezvényén, nem a nemzet széthullását, hanem szimplán személyes meggyőződését képviseli és hivatalából fakadóan éppen elég, ha a demokrácia őreként biztosítja a Pride megrendezésének lehetőségét.

Forrás: vasarnap.hu

(Címkép: thepost.hu)