Egy kormánynak és az államnak az a feladata, hogy megóvja a lakosságot és a nemzetet a megrázkódtatásoktól és a válságoktól – fejtette ki az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szabadegyetemen tartott előadásában pénteken Sátoraljaújhelyen.

Kövér László A válságok évtizede, Magyarország és a nagyvilág című panelbeszélgetésen emlékeztetett, a rendszerváltozás óta eltelt több mint három évtizedben kisebb-nagyobb pénzügyi, gazdasági és politikai krízisek váltották egymást a világon és Európában a 2008-as gazdasági világválságtól kezdve a koronavírus-járványon és a migráción keresztül az ukrajnai háborúig.

A modern Európa a második világháború óta nem élt át olyan mértékű válságot, mint az elmúlt harminc évben – mondta, hangsúlyozva: a kivezető utak keresése közben olyan lehetőségeket kell teremteni, amelyek a probléma megoldása mellett magasabb szinten történő újrakezdést tesznek lehetővé.

Forrás és címkép: MTI