A döntéshez a turistaszezon beindulása is hozzájárult a korlátozott üzemanyag-mennyiség mellett.

A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyag-mennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett tankolási korlátozásra.

Egy tankkal az országon keresztül

Hernádi Zsolt a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetem energiaellátási kérdésekről tartott pénteki pódiumbeszélgetésen elmondta, ehhez a helyzethez hozzájárultak az ukrajnai háború hatásai, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulása és a magyarországi árszabályozási rendelet is, a társaság pedig nem akart olyan helyzetet teremteni, hogy valóban akkora üzemanyaghiány alakuljon ki egy-egy régióban vagy az országban, ami zavart okozna

vagy teljes kiszolgáltatottságot jelentene a lakosságnak.

„A mi felelősségünk az, hogy a molekula ott legyen, ehhez meg bizonyos korlátozásokat időnként be kell vezetni, ez most egy ilyen korlátozás” – mondta Hernádi Zsolt, megjegyezve, egy átlagos személyautóba tankolt ötven liter üzemanyagból Magyarországon keresztül lehet utazni.

A társaság közlése szerint péntektől a Mol töltőállomásokon normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 liter üzemanyagot lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.

A Molnak korlátozottak a rendelkezésre álló mennyiségei

Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett, a tapasztalatok szerint a nyári turistaszezon miatt megugrik a lakossági kereslet az üzemanyagok iránt, ezekből pedig – részben technikai okok miatt – a Molnak korlátozottak a rendelkezésre álló mennyiségei. Utalt arra, hogy Ausztriában egy tervszerű nagy karbantartás után nem sikerült újraindítani az OMV schwechati olajfinomítóját, a várhatóan még néhány hétig tartó leállással pedig komoly üzemanyagmennyiség tűnt el a közép-európai piacról.

A Magyarországon érvényes üzemanyag-árszabályozással kapcsolatban kifejtette, ez az intézkedés a lakosság védelmében született, hogy az energiapiacon kialakult ársokk ne egyik napról a másikra „terítse le” az itt élőket, hanem ennek valamifajta elhúzódó hatása legyen.

Hernádi Zsolt a hazai energiaellátás helyzetéről szólva elmondta,

a magyarországi finomítók nyersanyagigényét kilencven százalékban import kőolajból fedezik,

a hazai, illetve több közép-európai finomítót is az orosz kőolaj feldolgozására tervezték. A Mol-finomítója ugyan képes a nem orosz kőolaj feldolgozására a teljes nyersanyagmennyiség 35 százalékáig, ez azonban nem elegendő az orosz Ural-olaj teljes kiváltására.

„El kell kezdeni a kőolajkeverékek kikísérletezését”

El kell kezdeni a kőolajkeverékek kikísérletezését, ehhez azonban költséges beruházásokra van szükség a finomítókban, nem beszélve a magyar és a szlovák finomítói rendszerben okozott teljesítménycsökkenésről, ami már komoly késztermék-ellátási problémákhoz vezethet – jelezte az olajtársaság vezérigazgatója.

Hernádi Zsolt hangsúlyozta, az orosz olajra vonatkozó szankciók nemcsak a kőolajellátásban, hanem a kőolajszármazékok piacán is zavart okozna. A teljes európai dízelpiac tíz százalékát orosz import teszi ki: ekkora mennyiség nem jöhetne be Európába jövő február után, a kieső részt pedig be kell szerezni és el kell juttatni valahogy az európiai felhasználókhoz,

és ez problémát fog jelenteni

– jelezte.

A Mol százhalombattai finomítója működik és orosz kőolajat használva teljes kapacitással dolgozik, a termelés leállása esetén stratégiai tartalékban 45 napra elegendő dízel üzemanyag és körülbelül ugyanekkora mennyiségű kőolaj áll rendelkezésére a társaságnak – ismertette.

(MTI)

Kiemelt kép: portfolio.hu