Vajon az euró, vagy az EU omlik hamarabb össze? –Talán soha nem álltunk ilyen közel ennek a rég óta velünk élő kérdésnek a megválaszolásához, mint most az energia-, élelmiszer- és háborús infláció idején. Persze korai temetni a közös valutát és az EU-t, ám az is biztos, hogy a kilábaláshoz érdemi változásra lenne szükség Brüsszelben.

Meddig lesz euró? Ameddig a németek, osztrákok és hollandok bírják finanszírozni! A rossz hír, hogy a nettó befizetők most már tényleg elértek a fájdalomküszöbükhöz.

Az euró egy “hibás termék”, amelynek olyan erős nemzetközi valutának kellett volna lennie, mint a német márka. Ezért formálták az Európai Központi Bankot (EKB) a Bundesbank mintájára. Aztán a káposztát a kecskére bízták, vagyis az eladósodott és strukturális reformokra nem hajlandó déli országokból érkező jegybankelnökökre, akik nem a déli tagországok sohanapján, kiskeddre elnapolt nyugdíj-, szociális és munkaerőpiaci reformjait finanszírozták a gyorsuló kötvényvásárlással, hanem a déliek német autó, holland élelmiszer vásárlását életszínvonalának megszorítások nélküli fenntartását. A déli országoknak juttatott pénz másik része kamatok formájában vándorolt “vissza” északra.

A francia Jean-Claude Trichet a 2008-as pénzügyi válság után csak óvatos “fiskális alkoholista” volt, amivel hivatali utódját Mario Draghit, már nem lehet vádolni. “Super Mario” híres-hírhedt beszédében (2015. július 27.) kijelentette, hogy “az EKB mandátumán belül megmentik az eurót, kerül, amibe kerül” (“whitin the mandate of the ECB preserve the euro, whatever it takes”). Christine Lagarde kínosan kerüli ezt a szófordulatot, ám tetteiben követi elődje példáját.

A kutya pont itt van elásva, a Lisszaboni szerződés 125. paragrafusa ugyanis megtiltja a tagállamok uniós költségvetési finanszírozását, amit az EKB azzal az érvvel véd ki, miszerint ők csak a másodlagos piacon vesznek állam- és más (pl. céges) kötvényeket. A német szövetségi alkotmánybíróság 2020 májusi híres határozatában pont azt vette fel az EU Bíróságának, hogy az EKB ezen átlátszó érvelését nem vizsgálja érdemben és nem vet annak véget, amivel aláássa az eurózóna tagállamainak, így a Bundestagnak a költségvetési felségjogát.

A határozat az ultra vires vád mellett azt is felhozza kritikaként, hogy az EKB nem a mandátuma szerint az eurózóna-országok euróban betöltött súlyának megfelelően, hanem az eladósodott déli országok esetében messze afölött vásárol adósságleveleket. Az indoklásban azt is kimondták, hogy a kötvényvásárlásból érkező pénzt a pénzügyi közvetítő rendszer felszívja, ami tőzsde- és ingatlan lufit fújt, az átlagember számára elérhetetlen magasságba katapultálva a nagyvárosi ingatlanok és lakbérek árát.

Hol tartunk most? – kérdezik ezek után jogosan. A közös valuta helyzetének és jövőjének megértéshez két alapvető összefüggést kell szem előtt tartanunk. Mindkettő Angela Merkel kancellárságához kötődik: Olaszország nélkül nincsen euró, euró nélkül pedig nincsen európai integráció! A másik tényező a “Fekete Nulla” (Schwarze Null), vagyis a fegyelmezett német költségvetési politika feladása a Covid-járvány gazdasági következményeinek kezelésére.

2020 márciusában úgy tűnt, hogy a tagországoknak maguknak kell kezelni a járvány gazdasági hatásait, így az olasz állampapír kamata 3 százalékkal a német fölé ugrott. Az EKB rögvest újabb kötvényvásárlási programot (PEPP) indított, tovább görgetve a hólabdát, ami idestova eléri a 9,000 milliárd eurót, ami az eurózóna GDP-jének 85 százaléka. Az eurózóna állampapírjainak 40 százaléka már az EKB széfjében lapul.

A helyzet a már a háború előtt elindult energiainfláció miatt is kritikus volt, ami a megnövekedett kereslet és a Zöld Fordulat leállított atom- és szénerőművek, télen és ősszel alulteljesítő megújuló erőművek miatt szűkülő kereslet miatt csak tovább romlott. Az uniós energiaszankciók és a méregdrága LNG csak tovább ront a helyzeten. A drága energiával drágábban lehet más termékeket (élelmiszereket) előállítani és szállítani, ami további drágulást hoz.

Az amerikai FED és az MNB is már emelt is a kamatlábon, miközben az EKB csak júliusban akar 0,25 százalékot emelni, ami a negyven éve nem látott, 8% fölötti infláció láttán leginkább a vicc kategóriája. Egy nagyobb kamatemelés ugyanis megdrágítaná a déli országok adósságának újrafinanszírozását, ezért salamoni döntésként “nem indítanak új programot, hanem a kifutó adósságot refinanszírozzák”, vagyis az eddigi gigantikusra duzzadt szinten tartják a kötvényvásárlást.

Az EKB tehát előre menekül, vagyis még több pénzt nyomtat, amivel mesterséges keresletet teremt a déli eurózóna országok állampapírjai iránt, így csökkentve azok kamatfelárát. Mivel a piaci befektetők a galoppírozó infláció láttán csak magasabb kamatra vásárolnak, vagy erre várnak, az EKB még több pénzt lesz kénytelen nyomtatni, ami akár hiperinflációhoz is vezethet.

Itt érünk el a két idézett tényezőhöz. Olaszországban jövőre választás lesz, a strukturális reformok leginkább Matteo Salvini és Georga Meloni eurorealista szövetségének kedveznének, így a reformok tovább csúsznak, a bankóprés pedig tovább pörög. A révészt a németek fizetik, akiknek fel kellett adni a Fekete Nulla kiegyensúlyozott költségvetési politikáját, hogy finanszírozni tudják az eurót és az annak megmentésére általuk már eddig elégetett pénzt. Ennek nagyságrendjét mutatja, hogy a Bundesbank Target 2 követelései immáron ezermilliárd euró fölött járnak. A tízéves német államkötvény sokáig negatív kamattal forgott, az euró helyzetének fent vázolt romlása miatt azonban már az 1-1,5% tartományba ért.

Mi következik mindebből számunkra, forinttal fizető magyarokra? A magyar gazdaság ezer szállal kötődik a némethez és az eurózónához, ám a nemzeti valutával megvan a gazdasági szuverenitásnak az az eszköze (jegybanki kamatemelés, vagy leértékelés), ami pl. Szlovákiának nincsen. A horvát eurócsatlakozás kerekítési hiba nagyságrendű inkább szimbolikus.

Brüsszelben és az eurózóna fővárosaiban más irányt választottak. Az olasz választás után eldől, hogy a 2024-ben lecserélésre kerülő jelenlegi euró bankjegyek helyébe milyen fizetőeszköz lép: a “Mill- és Bill-Euró”, az olasz euró, vagy a digitális euró? Vannak, akik szerint lesz egy északi és egy déli euró. Magyar szempontból az lenne a legjobb, ha az általunk jelenleg ismert euro megmentéséhez Brüsszel és a déli eurózóna tagországok vissza térnének a felelős költségvetési politikához, ahogyan azt – pont a gazdasági szuverenitás  és a mozgástér megőrzése miatt – Magyarország is teszi.

Forrás és fotó: mozgasterblog.hu